LMP: elfogadhatatlanok a felsőoktatásban zajló folyamatok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz LMP elutasítja a felsőoktatás eddigi és tervezett átalakításait: a kancelláriarendszert, a megszorításokat és az úgynevezett Corvinus-modellt, azt, hogy az intézmények fenntartását magánkézbe adná az állam - írja az MTI.
Kanász-Nagy Máté, a párt országos elnökségének titkára csütörtöki sajtótájékoztatóján fenntarthatatlannak ítélte a kancelláriarendszert, amely szerinte eddig csak megszorításokat hozott.
A kormány azonban még rosszabb állapotba kívánja manőverezni a felsőoktatást azzal, hogy kiszervezné az egyetemek fenntartását alapítványoknak, gazdasági társaságoknak - jelentette ki. Szerinte a magánkézbe adott intézményekben fizetőssé válna az oktatás.
Felidézte: az ELTE-n a természettudományi kar dékánjának lemondásához vezetett az egyetemen zajló megszorítás.
Kanász-Nagy Máté azt mondta: mintegy 50-100 milliárd forint hiányzik a felsőoktatás mindennapos működéséhez.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek