Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Ma megalakul a versenyszféra konzultációs fóruma

Megalakul szerdán a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma, amelyen a jövőben a munka világát érintő kérdésekről egyeztet a kormány a versenyszféra munkaadói és munkavállalói érdekképviseleteivel - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

Az államtitkár elmondta, az alapszabályt szakszervezeti részről a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői, a munkaadói érdekképviseletek közül pedig az Általános Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vezetői írják alá.

A fórum első ülése várhatóan két hónapon belül lesz. Az MSZOSZ - amelynek részvétele kérdéses volt a fórumon - elnöke, Pataky Péter az MTI-nek megerősítette: az MSZOSZ elnökségének keddi döntése alapján felhatalmazást kapott a megállapodás aláírására, és részt vesznek az állandó konzultációs fórum munkájában.

Pataky Péter hangsúlyozta: azért döntöttek így, mert érdemi részvételt kell biztosítani a versenyszférában foglalkoztatottak számára egy ilyen konzultációs fórumban. Az MSZOSZ célja továbbra is az, hogy a fórum a versenyszféra egészét érintő kérdésekben úgy dolgozzon, hogy az itt érdekelt szakszervezetek véleménye, képviselete biztosított legyen - mondta, hozzáfűzve, hogy ennek érdekében az MSZOSZ továbbra is azt képviseli, hogy "ha lehet, akkor bővítsük a kört".

Közölte: addig is vállalják, hogy konzultációkat folytatnak a jelenleg a fórumban képviselettel nem rendelkező konföderációval - az Autonóm Szakszervezetek Szövetségével - is. Nem az ő felhatalmazásukat bírják, de szoros konzultációt folytatnak annak érdekében, hogy a versenyszférában érdekelt munkavállalók képviselve legyenek - tette hozzá Pataky Péter.

Az elnökség azért is döntött az MSZOSZ részvétele mellett, mert a fórum alapító megállapodásában felsorolt témákban feltétlenül érdemi párbeszédre van szükség a kormánnyal. Példaként említette a Munka törvénykönyvét (Mt.), és a munka világát szabályozó törvényeket (még az új Mt. júliusi hatályba lépését megelőzően), és a béreket. Fontosnak nevezte Pataky Péter, hogy a fórum deklarálja a kollektív szerződések megerősítésének szükségességét, ezt az MSZOSZ kezdeményezni is fogja.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tavaly decemberben jelentette be, hogy létrejön a versenyszféra és a kormány új állandó konzultációs fóruma, amely arra lesz hivatott, hogy a versenyszektorban a munkaadók, a munkavállalók és a kormány álláspontját egyeztesse. A miniszter akkor hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) továbbra is működik, ez a kerete az új érdekegyeztetési rendszernek. Szólt arról is, hogy az új érdekegyeztető fórum mellett létrehoznak egy monitoring bizottságot is, amely elemzéseket, jelentéseket készít például az új Munka törvénykönyve, az adórendszer, vagy épp a szakképzési törvény gyakorlati működéséről.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pukkan az AI-lufi, jön a józanodás: mégis szükség lesz emberekre a munkahelyen?

A mesterséges intelligencia forradalmáról kiderülhet, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket: az iparág veszteséges, a projektek többsége... Teljes cikk

Már tízből hat webáruházban dolgozik AI munkatárs

Bár a hazai webáruházak többsége továbbra is növekedésre számít, komoly versenyhelyzettel kell szembenézniük. A Temu és más nemzetközi piacterek... Teljes cikk

Miért sérülékeny a 40 felettiek mentális egészsége?

A mentális egészség október 10-i világnapja emlékeztet minket arra, hogy a munkahely nemcsak a teljesítmény terepe, hanem hús-vér emberek mindennapi... Teljes cikk