Magyar vállalkozások innovációinak hasznosítását támogatja az IMPULSE program
Folyamatosan nő az innovatív fiatalok és vállalkozások száma Magyarországon, ám közülük sokan segítségre szorulnak abban, hogy elképzeléseikből miként lehet sikeres terméket vagy szolgáltatást létrehozni. Ebben segít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) IMPULSE programja, amely magyar vállalkozások és startupok magas piaci potenciállal kecsegtető innovációinak hasznosítását támogatja csoportos és személyes tanácsadás mentorálás és tudásátadás keretében.
Az IMPULSE a magyar innovatív KKV-kat és startupokat segíti innovációs projektjeik továbbfejlesztésében, valamint a sikeres piacra lépésben. A pályázaton keresztül nem közvetlen pénzforrást nyújt az ügynökség, hanem az érdeklődők a tudásátadó szolgáltatások térítésmentes igénybevételére pályázhatnak. A kiemelkedő hazai szakértők által nyújtott szolgáltatások önrész nélkül vehetők igénybe a 175 millió forintos keretösszeg kimerüléséig. A támogatási csomagok bruttó 5 millió, illetve bruttó 7,5 millió forint értékű, innovációt támogató szolgáltatásokból állnak. A nagyobb, 7,5 millió forint értékű szolgáltatási csomagra a már technológiailag érettebb projektek jelentkezését várja a NIÜ.
A termék vagy szolgálatás techológiai fejlettségi szintjét (TRL, azaz technology readiness level) a pályázati jelentkezési lapon kell megadni, amelyben a szint meghatározását rövid magyarázat segíti. Az elnyerhető csomagok mentorálást, projektfejlesztést, projektmenedzsmentet, projekt-minőségbiztosítást, innovációs és üzletfejlesztési tanácsadást, valamint szellemitulajdon-védelemmel, finanszírozással és kockázatitőke-bevonással, technológia és innovációs ökoszisztéma ismertetekkel kapcsolatos személyes tanácsadást és workshopot tartalmaznak. „A NIÜ sokéves tapasztalattal rendelkező, több száz fős mentori, szakértői csapatra támaszkodik innovációs szolgáltatásai esetében, így az egyes innovatív projektek iparági, fejlettségi és fejlesztési igényeihez legjobban illeszkedő szaktudással bíró szakembereket tudja bevonni az IMPULSE program során is. Ez garanciát jelent arra, hogy a projektek a lehető leggyorsabban és legeredményesebben jussanak el a hazai és akár a nemzetközi piacokra is” – emelte ki Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója. A program a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával valósul meg, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett 2021-1.1.2-AKH Pályázati Felhívás „C” alprogramja keretében.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Budapesten elindult a 26,9 milliárd forintos, uniós támogatásból megvalósuló “Nő az esély” program, amelynek célja, hogy valós munkaerőpiaci... Teljes cikk
A jelölés határideje november 30. Teljes cikk
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége idén is elindította az “Év fiatal vállalkozója” díj pályázatát, amelynek célja, hogy elismerje... Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 3 hete
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 2 hónapja
- Szabados Richárd: az adócsökkentéssel a vállalkozásoknál maradó forrást beruházásokra, fejlesztésekre fordítják a cégek 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 2 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 3 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 4 hónapja
- Hogyan érdemes elindulniuk a fiataloknak a vállalkozói úton? 4 hónapja
- Hamarosan lejár az szja 1 százalék regisztrációs adatlap benyújtási határideje 4 hónapja
- Hat nagyvállalat 15 milliárdból írhatja újra a magyar innováció jövőjét 4 hónapja
- Új korszak az orosz űriparban - 12 ezer új munkahely születik 4 hónapja
- Szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei - közeleg a határidő 5 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa