Majd 2 milliós fizetése lesz Csiszár Jenőnek főkonzulként
A nagyköveteknél is alkalmazott 4,6-szoros szorzóval számolják ki a főkonzul fizetését, amelyet devizában kap meg, de forintban havi 1 millió 955 ezer forint lesz, írja a Bors.
A külképviseletekről szóló, tavaly hatályba lépett új törvény szerint a devizailletmény-alap bruttó 425 ezer forint havonta, ezt szorozzák meg 4,6-al. A fizetés mellett azonban milánói állomáshelyén lakásra, autóra és egyéb költségtérítésekre, például a gyerekek óvodáztatására, iskoláztatására is jogosult lesz, írja a Bors. Továbbá egyéni családi helyzet, a célország stb. is befolyásolhatja a pótlékok kiszámítását. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a konkrét összeggel későbbi választ ígért a lapnak.
Bors
Bors
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
