Május-július: növekvő aktivitás a foglalkoztatásban
3 millió 832 ezer fő volt a 1574 éves foglalkoztatottak létszáma 2011. májusjúliusban, 43 ezer fővel (1,1 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 463 ezer fő volt, amely 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adataiból.
évvel korábban. A férfiak 69 százalékos aktivitási aránya 0,6 százalékponttal, a nők 57 százalékos aránya 0,4 százalékponttal volt magasabb a 2010. május-júliusinál. A 15--–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 800 ezer fő volt, 43 ezer fővel több az egy évvel ezelőttinél. A korcsoport 56,1 százalékos foglalkoztatási rátája 0,6 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszakit. A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 53 ezren voltak foglalkoztatottak, ami 61,6 százalékos foglalkoztatási rátának felelt meg. A nőket 1 millió 747 ezer fős, 50,7 százalékos foglalkoztatottság jellemezte. A férfi foglalkoztatottak száma 43 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit, ami 1,1 százalékpontos javulást jelentett a foglalkoztatási rátájukban. A nők foglalkoztatási mutatói lényegében nem változtak.
A 15-74 éves munkanélküliek száma 463 ezer fő volt, 4 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,8 százalékos értéke az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb. A változás mértéke mindkét mutató esetében mintavételi hibahatáron belül volt. A férfiak munkanélküliségi rátájának értéke az elmúlt egy év alatt 0,7 százalékponttal 10,7 százalékra csökkent, miközben a nőké 0,3 százalékponttal 10,8 százalékra emelkedett.
A munkanélküliek 16 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 25 százalékos munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2010 azonos időszakában. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája az elmúlt egy évben 0,3 százalékponttal, 10,0 százalékra csökkent. A munkanélküliek 50,7 százalék-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónap.
Elemzők: továbbra is magas lehet idén a munkanélküliség
Idén továbbra is magas maradhat a munkanélküliség, bíztató azonban, hogy emelkedett a foglalkoztatottság - kommentálták elemzők az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn publikált munkaerő-piaci adatait.
Barta György: Nem volt javulás
Barta György, a CIB Bank vezető elemzője az MTI megkeresésére úgy vélekedett, az adatoknak nagyon örülni nem lehet, a munkanélküliségi ráta stagnálása azt jelenti: nem volt javulás. Az átlagos munkakeresési idő még mindig nagyon hosszú - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ez arra utal, hogy még mindig nagyon "laza" a munkaerőpiac, azaz nagyon nehéz állást találni. Nincs érdemi munkaerő-piaci "feszülés" - hangsúlyozta. Szerinte a javulás elhúzódó lesz. Egy biztató részlet van csupán az adatok között, az, hogy tovább nőtt a foglalkoztatottság, amely abból származott, hogy a gazdaságilag aktívak száma tovább emelkedett - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ez üdvözlendő.
Előrejelzése szerint idén még nem lesz érdemi javulás a munkaerőpiacon, az állástalanok aránya az év végén is 10,8 százalék lehet, ahogy tavaly is. Kiemelte: 2012-ben főként a közmunkaprogramoknak köszönhetően lehet kisebb javulás, ennek azonban lesznek költségvetési hatásai. Úgy vélekedett, a kormányhoz közel álló közgazdászok is egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy a kormány által kitűzött, lefelé revideált munkaerő-piaci célok sem teljesíthetőek. Kockázatot jelent, hogy sok rokkant nyugdíjast igyekszik a kabinet visszavezetni a munkaerőpiacra - tette hozzá azzal, hogy az e csoportba tartozók alkalmazhatósága nem túl jó, így jelentős részüket munkanélküliként regisztrálják majd. Kiemelte még, hogy az év elején meglépett adócsökkentésnek, amelytől a kormány azt is reméltek, hogy meghozza némileg a vállalatok foglalkoztatási kedvét, nem volt érdemi munkaerő-piaci hatása.
Suppan Gergely: Az elvártnál magasabb a ráta
Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az elemzői várakozásoknál magasabb, 10,8 százalék maradt a munkanélküliségi ráta május-július között, azonban kissé mérséklődött az egy évvel korábbi 11 százalékról. A vártnál magasabb munkanélküliségi ráta mögött az aktivitási ráta növekedése áll, ami önmagában kedvező is, feltehetően a megszigorított nyugdíjba vonulási feltételeket tükrözi, de szerepe lehetett a frissen végzettek megjelenésének is.
A foglalkoztatottak száma a vártnál gyorsabban, 23,3 ezer fővel emelkedett az április-júniusi átlaghoz képest, míg 42,7 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami feltehetően nagyobb részt a közmunkaprogramok felfutásának köszönhető - húzta alá. A munkanélküliek száma ugyanakkor 2,5 ezerrel nőtt az előző háromhavi periódushoz képest, míg 4 ezerrel csökkent az egy évvel ezelőttihez képest - közölte. Prognózisa szerint a következő hónapokban szezonális hatások és a feldolgozóipar munkaerő kereslete miatt a foglalkoztatás kissé tovább nőhet, míg a munkanélküliség magas maradhat. A munkanélküliségi ráta a nyár végére 10,4 százalékra csökkenhet, azonban a jövő év elejére szezonális hatások miatt újra elérheti a 11 százalékot. Az elemző idén éves átlagban 10,9 százalékos, jövőre 10,5 százalékos munkanélküliségi rátára számít.
Samu János: Az adat pozitív fejleményeket mutat
Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint szépen növekszik a foglalkoztatás az év eleje óta. Ez az adat pozitív fejleményeket mutathat - hívta fel a figyelmet. Szerinte ez a javulás az exportra termelő ágazatoknak köszönhető. Aláhúzta azonban, hogy nincsenek összhangban a második negyedéves növekedési és a munkaerő-piaci adatok, nőtt a foglalkoztatottság, de nem javult a termelékenység. Szerinte az adatok azt mutathatják, hogy vagy átmeneti hatás miatt volt alacsony a GDP a második negyedévben, vagy alapvetően lassult a növekedés, és a munkaadók még nem alkalmazkodtak hozzá. Ha az utóbbi az igaz, akkor várhatóan csökkeni fog a foglalkoztatottság - emelte ki.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 2 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?