Megalakult az építőipari szakemberek közössége
Az építőipari szakemberek támogatása a célja a frissen megalakult Magyar Szakemberek Közösségének, amelyet az Első Magyar Országos Építőipari Szakemberek Találkozóján hoztak létre a hétvégén.
Jó szakember, jól megél. Azt gondolom, hogy ez a négy szó lehetne ennek a rendezvénynek a mottója is és talán a szakképzés mottója is” – mondta köszöntőjében Dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár.
Majd elmondta, szeptembertől a régi szakmunkás iskolák helyett szakközépiskolák lesznek. Szeretnék elismerni ha valaki szakmát tanul, és ha valaki szeretne érettségit szerezni, akkor ne kelljen elölről kezdenie, azt két év alatt megteheti. Ez egy üzenet, hogy a kormány nagyra értékeli a szakmai képzést.
Közösség építő szakembereknek
Markovich Béla, a rendezvényt szervező Mapei Kft. ügyvezetője előadásában elmondta, hogy felméréseik szerint az építőipari szakemberek többsége nem tud jövedelmezően vállalkozni. Nem tudnak annyi bevételt termelni és a költségeket úgy kézben tartani, hogy megfelelő jövedelemre tegyenek szert és a vállalkozás fejlesztésére is jusson.
Ahhoz, hogy ez megváltozzon, mindenkinek tennie kell, de legelőször maguknak a szakembereknek. Változni, változtatni kell, ami sokkal könnyebb és eredményesebb egy támogató támogató közösségben. Ezért jött létre a Magyar Szakember Közösség.
“Ennek a közösségnek két nagyon fontos célja van. Egyik, hogy a tagjainak segítsen a több bevételt szerezni, csökkenteni a költségeket valamint fejleszteni a szakmai és cégvezetési tudást. A másik nagy célja a szakmunka és a szakemberek mind nagyobb társadalmi szintű elismertetése és megbecsülése, valamint népszerűsítése a fiatalok körében, megmutatva annak a szépségeit és a lehetőségeket” – mondta Markovich Béla.
A kezdeményezéshez mintegy 100 fő csatlakozott a rendezvényen. Jelenleg kedvezményes tankolás és mobilszolgáltatás, szakmai és üzleti képzések, online jelenlét biztosítása, megrendelők felé való ajánlás igénybevételére van lehetősége a tagoknak. Emellett negyedévente terveznek gyűléseket, minden alkalommal más vidéki helyszínen.
A szervezethez minden építőipari szakember csatlakozhat, érdeklődni a www.szakemberkozosseg.hu oldalon lehet.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?