Megkeverte a statisztikákat a foglalkoztatás
A napokban látott napvilágot az első, november havi adatokat tartalmazó munkaerő-piaci statisztika, mely igencsak tartogatott meglepetéseket.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat napokban publikált statisztikája pedig csak megerősítette ezt a feltevésünket, ám töredelmesen bevalljuk: ekkora azonnali hatásra még mi sem igazán számítottunk. Ráadásul, ahogy az a grafikonjainkon látható, teljesen felborította a munkaerőpiac elmúlt évek során tapasztalt trendjét is. Bár ez utóbbi nem volt nagy meglepetés.
Az NFSZ adatai szerint novemberben 446 310 nyilvántartott álláskereső volt Magyarországon, ami októberhez képest 42 ezer fővel alacsonyabb, előző év azonos időszakához képest pedig 90 ezerrel kisebb. Hasonló mértékű létszámcsökkenésre eddig csak év elején volt példa, amikor a szokásos közmunka-programok indulnak el.
Ha az álláskeresők főbb csoportjait és a változások arányait vizsgáljuk, akkor a téli közmunka azoknak nyújtott leginkább segítséget, akik valamilyen szociális támogatásban részesültek. Vagyis foglalkoztatást helyettesítő támogatást, vagy rendszeres szociális segélyt kapnak. Létszámuk ugyanis 169 317-ről 144 171-re csökkent, ami 15 százalékos mérséklődést jelent. Emellett azonos mértékben, 11-11 százalékban esett vissza novemberben a szakképzetlen állástalanok, illetve tartósan állástalanok száma is.
Érdekesség egyébként, hogy hiába mérséklődött 18 ezer fővel az ellátás nélküli állástalanok száma novemberben 249 ezer főre, ez elhalványodott az összes álláskereső számában bekövetkezett változás mellett. Ennek eredménye pedig az lett, hogy eddig még nem látott csúcsra került az ellátás nélküliek aránya az állástalanokon belül. Októberről novemberre majd egy teljes százalékponttal 55,8 százalékra emelkedett ez a mutató.
Minek köszönhető mindez?
A fentiekkel párhuzamosan az új munkahelyek számát illetően is történelmi rekordot láthattunk novemberben, ami szintén meglepetést okozott. A téli közfoglalkoztatásnak köszönhetően ugyanis 146 500 új államilag támogatott munkahely jött létre (a támogatott munkahelyek döntő részben a közfoglalkoztatás valamely eszközét jelentik), ennél nagyobb "robbanás" pedig még az év eleji induláskor sem volt. Ráadásul az idei márciusi 130 ezer munkahely jelentette az eddigi történelmi rekordot - legalább is mióta elérhetőek ezek az adatok.
Emellett pedig csupán 12 562 új munkahely jött létre támogatás nélkül, pusztán a piac munkerőigényéből fakadóan. Így novemberben az új munkahelyeknek 92 százaléka volt közmunka, amire szintén nem volt eddig precedens. Visszatérve a támogatás nélküli munkahelyekre, bár nagyon alacsony ez a szám, a november hónapokat vizsgálva az elmúlt két évben nem volt ilyen magas munkaerő-igény támasztó 11. hónap. A mostaninál többet 2010-ben hoztak létre.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 2 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 3 hete
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?