Megkezdődnek az elbocsátások a Ryanair-nél
Ma és holnap történetének legnagyobb sztrájkja zajlik a Ryanairnél, ami miatt több száz járatot töröltek. A munkavállalók a rossz munkakörülmények miatt sztrájkolnak, a cég vezetői már korábban is leépítéssel fenyegetőztek, most bejelentették az első elbocsátásokat - írja az MTI.
Az ír diszkont légitársaság spanyol, portugál, olasz és belga fedélzeti legénysége szerdán és csütörtökön munkabeszüntetést tart. Emiatt 2400 járatából összesen hatszázat törölnek. Köztük magyar járatokat is - írja a Népszava.
A szakszervezetek és a cégvezetői között már tavaly bértárgyalások kezdődtek, ennek eredményeképpen év végén a pilóták béremelést kaptak. Most további bérfejlesztésekről szeretnének tárgyalni, valamint a munkakörülmények javításáról.
Spanyolországban napi 200 járatot érint a Ryanair dolgozóinak több európai országra kiterjedő, szerdán kezdődött 48 órás sztrájkja. A munkabeszüntetés mintegy 75 ezer utast érint a spanyolországi viszonylatokon. A fővárosi repülőtéren a sztrájkolók kétnyelvű, spanyol és angol szórólapokon tájékoztatják az utasokat a munkabeszüntetés okairól. A felsorolt 13 pontban szerepel egyebek mellett, hogy mivel írországi munkaszerződéssel rendelkeznek, nem hitelképesek Spanyolországban, nincs munkahelyi baleset-biztosításuk, és nem jár nekik betegszabadság sem.
A Ryanair több mint 1800 spanyol munkavállalóját képviselő két szakszervezet és a légitársaság képviselői a spanyol fejlesztési minisztérium közvetítésével kedd éjfélig, vagyis a sztrájk kezdetéig ültek tárgyalóasztalnál, hogy megoldást találjanak, ám kilenc órányi egyeztetés után sem sikerült megállapodniuk.
Az MTI szerint az írországi személyzet sztrájkja miatt csökkenti a dublini bázissal rendelkező flottáját a Ryanair és lengyel charter leányvállalatához helyezi át az így felszabaduló gépeket. A döntés több mint száz pilóta és kétszáz utaskísérői állás megszűnését is jelenti. A Ryanair a gépek áthelyezésével párhuzamosan megszűnő munkahelyek egy részét is Lengyelországban kínálja fel a Dublinban feleslegessé vált alkalmazottaknak.
MTI/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?