Így újul meg 2,6 milliárd forintos támogatással ez a győri technikum
Átadták szerdán Győrben a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum új háromszintes épületszárnyát, a beruházás 2,6 milliárd forint ráfordításával készült el, az épületben egy robotika szaktanterem is helyet kapott.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta, a korszerű szakképzés már nem pusztán szakmát ad a fiatalok kezébe, de a biztos karrier lehetőségét is megteremti. Pölöskei Gáborné kiemelte, amikor a kormány a szakképzés 4.0-s stratégiát elfogadta és letette a voksát a szakképzés rendszerének átalakítása mellett, akkor a jövő nemzedéknek támogatására vállalkozott.
Kara Ákos, Győr térségének fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy az új szárny felépítésével párhuzamosan valósult meg az idén 60 éves iskola energetikai korszerűsítése, közel 900 millió forintól.
A Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum a Dunántúl egyik legjelentősebb szakképző intézménye. Az idei tanévben 624 fiatal és 120 felnőttképzésben résztvevő diák kezdte meg tanulmányait és most először, a bővítésnek köszönhetően, minden osztálynak saját terme lett.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 7 napja
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?