kapubanner for mobile

Megyei munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a vállalkozók Tolnában

A 6 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, központi munkahelyteremtő támogatás mellett megyei programra is pályázhatnak a mikro-, kis és közepes vállalkozások Tolnában - jelentette be a Tolna megyei kormánymegbízott.

Horváth Kálmán elmondta: a Lépésről lépésre fejlődni elnevezésű, 80 millió forintos kerettel meghirdetett munkaerőpiaci programmal a kormányhivatal a kkv-k versenyképességének erősítéséhez kíván segítséget nyújtani. A vállalkozások munkahelyenként legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást igényelhetnek, szeptember 14-ig lehet pályázni.

A munkahelyenként legkevesebb 1,5, maximum 3,4 millió forintos támogatást nyújtó központi munkaerőpiaci program pályázati határideje ugyanakkor szeptember 10. - hívta fel a figyelmet.

Némedi Ágnes, a kormányhivatal társadalombiztosítási és foglalkoztatási főosztályának vezetőhelyettese ismertette: a Tolna megyei programra pályázó vállalkozásoknak 1-5 nyilvántartott álláskereső számára kell munkahelyet létesíteniük, legalább két évre. A kétmillió forintos, vissza nem térítendő alaptámogatás mellett a kedvezményezett - Tolna megyében a tamási és a dombóvári - járásban működő kkv-k munkahelyenként további 500 ezer forintos támogatást igényelhetnek.

A programmal azokat a kkv-kat szeretnék megcélozni, amelyek a központi munkaerőpiaci támogatáshoz szükséges gazdasági adatokkal nem rendelkeznek, illetve kisebb léptékű beruházásokat szeretnének megvalósítani. A Lépésről lépésre program kezdő vállalkozásokat is tud támogatni, és további kedvezmény, hogy a két lezárt, pozitív pénzügyi évet maguk mögött tudó kkv-k 6 millió forintig ingatlanfedezet és bankgarancia nélkül is támogathatók.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap által biztosított 80 millió forintból 35-40 munkahely létesíthető - jegyezte meg.

A kormánymegbízott beszámolt arról is, hogy a kormányhivatal június 29-én meghirdette az álláskeresők vállalkozóvá válását segítő pályázat második körét, amelynek határideje szeptember 7. A nyilvántartott álláskeresők változatlanul legfeljebb kétmillió forint tőkéhez juthatnak a vállalkozás indításához szükséges beruházások legfeljebb 80 százalékára.

A május 14-én zárult első körben 8 álláskereső vállalkozóvá válását segítették összesen 15,5 millió forinttal. A nyertesek egyebek közt vendéglátással, fuvarszervezéssel, rekreációs szolgáltatással és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak majd.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek