kapubanner for mobile

Mennyit lehet keresni a népszerű szakokkal?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A múlt héten nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat. Az Mfor.hu összeállításából kiderült, mennyit lehet keresni azokban a munkakörökben, amelyeket a legnépszerűbb szakokon szerezhető képesítéssel lehet betölteni.

A Felvi.hu adatai szerint a Semmelweis Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karaira szerettek volna a legtöbben bejutni. A Top 10-ben szerepel még a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem képzése is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adataiból kiderül, hogy egy általános orvos átlagkeresete (alapbér, jutalmak, egyéb juttatások) havi bruttó 343 267 forint volt tavaly. Egy szakorvos ezzel szemben már 500 755 forintot kapott.

Ugyanakkor a cikkben azt is megjegyzik, az NFSZ adatai az 5 főnél több embert foglalkoztató vállalkozásokra terjed ki, valamint a nonprofit intézményekre és a közszférára, így az orvosi magánpraxisok során keletkezett jövedelem nem feltétlenül jelenik meg a számokban.

Szintén népszerű volt a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán a turizmus-vendéglátás szak. Tavaly egy utazásszervező 216 625 forintot keresett, egy idegenvezető 149 972 forintot, míg egy rendezvényszervező 252 633 forintot vitt haza átlagosan.

A negyedik legnépszerűbb szak az informatika. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának programtervező informatikus szakára szerettek volna sokan bejutni. Ezt követik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának, valamint a Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának mérnökinformatikus szakjai. Egy alkalmazásprogramozó havi bruttó fizetése 341 945 forint volt tavaly, míg egy informatikai egység vezetője akár 787 931 forintot is kereshet - írja az Mfor.hu.

A Top 10-ben van még a Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának pszichológia szakja is. Az NFSZ szerint egy pszichológus 247 988 forintot vitt haza tavaly a vizsgált cégeknél és intézményeknél.

Az NFSZ statisztikája szerint egyedül a törvényhozásban lehet bruttó 1 millió forint felett keresni átlagosan.

Mfor.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek