Miért érdemes suli mellett munkát vállalni?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNapjainkban fiatalként gyakran nem csak tanulunk, hanem dolgozunk is középiskola, egyetem mellett. Számos indok állhat emögött, mint például a vágy olyan dolgok vásárlására, melyeket a szüleink nem finanszíroznának. Emellett a gyakorlati tapasztalatszerzés iránti vágy sem elhanyagolandó.
.jpg)
A diákmunka 3 előnye egyéni szinten
- Kihívás
Amellett, hogy jól eső érzés hónap elején látni a megszerzett fizetésünket, (mint diákok) számunkra sem csak móka és kacagás a munkavégzés. Vannak munkakörök, ahol akár egy-egy baráti társaság együtt tud dolgozni, és nem kell ismeretlen kollégákkal megbarátkozni, így is gyakran ütközhetünk nehézségekbe. Nem egyszerű összeegyeztetni a dolgozatokra, vizsgákra való felkészülést úgy, hogy közben a munkahelyünkön is szeretnénk megfelelni felettesünknek. Fontos az időmenedzsment, amit általában tudat alatt, de kiválóan fejlesztünk, hiszen az eredményes tanuláshoz és munkavégzéshez elengedhetetlen, hogy jól be tudjuk osztani minden percünket, szánva egy kis időt a szabadidőre is.
- A választás joga
Nagy előnyt jelent diákmunka tekintetében, ha olyan munkakörben próbálhatjuk ki magunkat, amelyekben nem szeretnénk teljes munkaidőben dolgozni. Ha betekintenénk a gyorséttermek színfalai mögé vagy kommunikációs készségünket fejlesztenénk pénztárosként, esetleg hostessként, általában találunk álláslehetőségeket e területeken. Választhatunk, hogy egyszerű, fizikai munkát szeretnénk végezni, melyhez nem szükséges semmiféle szaktudás. A Lidlnél például napi 6-7-8 órás műszakban is lehet munkát vállalni, rugalmasak. Nem szükséges végzettség a bolti eladó pozícióhoz. Sőt, egyes esetekben szállást is biztosítanak (például Fonyódon), csak hogy végre találjanak munkatársat. Lidlösként nem kell többé a Lidl akciós újságot lapozgatni a jó árakért, mert dolgozóként kapunk Lidl kártyát a sok más juttatás mellett.
Vagy dönthetünk úgy, hogy picit összetettebb munkakörben helyezkedünk el. Utóbbi esetben számítanunk kell a kezdeti betanulásra, mely hasznos lehet akár szakmailag is, akár egy terület alapos megismerése szempontjából. Ha netán irodában dolgoznánk, meg kell ismerni a szoftvereket, a vállalati kultúrából adódó kommunikációs stílust.

- Kapcsolatszerzés
Ami a jövőnk megalapozását illeti, nagyon fontos tényező, hogy széles kapcsolati hálóra tegyünk szert. Sohasem tudhatjuk, mikor lehet segítségünkre egy régi barátunk, vagy ismerősünk, ezért hasznos lehet az iskola falain kívül is minél több emberrel megismerkedni. Természetesen ez is, mint minden, kétoldalú. Előfordulhat, hogy éppen mi nyújtunk majd segítséget ismerőseink egyikének.
.jpg)
A fiatalok foglalkoztatásának előnyei országos szinten
Munkaerőhiány orvoslása
Valószínűleg egyikőnk sem most olvas arról először, hogy Magyarországon munkaerőhiány van. Több okra vezethető vissza e jelenség, azonban ennek háttérfeltárása egy másik cikk témája lesz.
Egyik megoldás erre a diákok bevonása a munkavégzésbe, ez már rég folyamatban van. Azonban úgy tűnik, ez sem jelent teljesmértékű orvoslást a problémára, ezért más élethelyzetben lévőket, mint például a háború elől menekülteket, a távol-keleti munkaerőt is alkalmazzák ma Magyarországon. Informatikusból pedig sosincs elég.
Beszéljenek a számok
A KSH adatai szerint 2009-hez képest 2020-ra megduplázódott a 15-19 éves fiatalok között a munkát vállalók száma. Természetesen az ország különböző megyéiben eltérő lehetőségek közül válaszhatnak a munkakeresők.
A fiatalok munkavállalási igényének növekedésével a diákszövetkezetek választéka is nőtt. Hazánk első diákszövetkezete 1983-ban kezdte el működését, ma már több, mint 20 különböző szövetkezet kínál munkákat diákok számára. A működés formáját megreformálva már egy digitális diákszövetkezetet is létrehoztak. Ennek előnye, hogy sokkal olcsóbban működő szervezet, ezáltal a munkaadói és munkavállalói oldalról is kedvezőbbnek bizonyulhat.
Szülőként általában a diákmunka hátrányai kerülnek előtérbe, azonban, ha alaposan megfontoljuk, a fiataloknak érdemes-e dolgozniuk suli mellett, arra jutunk, egy próbát mindenképpen megér. (Nyilván, ha a munkavégzés nem megy a tanulás rovására.)
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?