Mikor lesz több munkahely?
A munkanélküliség növekedése a második félévben már megállhat, ennek előszele lehet az, hogy januárban több mint duplájára nőtt a bejelentett új állások száma decemberhez képest. A Fidesz szerint a szocialisták 8 év alatt 16 évvel ezelőtti állapotra süllyesztették az országot.
Az Autonómok Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke a helyi béralkuk során, a korábbinál bonyolultabb egyeztetésre számít, de hangsúlyozta, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) vállalható bérmegállapodást kötöttek.
A minimálbér adómentességét illetően úgy vélte, hogy a kérdés rendezése hosszú távon nem elodázható. Megadóztatását azonban Borsik János csak felbruttósítással tartja elképzelhetőnek, tekintettel a valóban csak minimálbért keresőkre.
ÁFSZ: több munkahely mellett több álláskereső
Több mint duplájára nőtt januárban a bejelentett új állások száma decemberhez képest, mégis 48.500-zal - az előző hónaphoz képest 8 százalékkal - nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt januári munkaerőpiaci adatokból. A munkáltatók januárban 30.100 új állást jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, ami az előző hónaphoz képest több mint 108 százalékos, 2009 januárjához képest 18.400-as - 157,2 százalékos - növekedést jelent.
A januári növekedése főként a támogatott közmunka-programok beindításának köszönhető. A támogatott álláshelyek száma az előző hónappal összevetve több mint háromszorosára - 238,7 százalékkal - nőtt az év első hónapjában. A januári belépők között sok olyan álláskereső van, akik határozott idejű, év végéig tartó munkaszerződéssel rendelkeztek, továbbá azok, akiknek ekkor járt le a közcélú foglalkoztatásban eltöltött idejük. A legnagyobb arányban elsősorban az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás, a mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás, az építőipar, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás és a kereskedelem, járműjavítás területén dolgozók vesztették az állásukat el januárban.
A januári zárónapig összesen 26.500 állás maradt betöltetlen - derül ki az ÁFSZ statisztikáiból.
Fidesz: visszatértünk 1994-be
A Fidesz szerint a munkanélküliségi adatok azt mutatják, hogy a szocialisták 8 év alatt 16 évvel ezelőtti állapotra süllyesztették az országot. Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombati budapesti sajtótájékoztatóján idézte például az Állami Foglalkoztatási Szolgálat számait, amelyek szerint 653 ezer regisztrált álláskereső van ma Magyarországon, ami 144 ezerrel több mint egy évvel korábban. Legutóbb 1994-ben volt ilyen drámai ez az adat - tette hozzá. Megjegyezte, hogy például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyilvántartás 1990-es kezdete óta még soha nem mértek annyi regisztrált álláskeresőt - több mint 65 ezret -, mint most.
"Most isszuk a levét a kormányzati tehetetlenségnek" - fogalmazott az ellenzéki képviselő. Mint mondta, tavaly a vállalkozások 52 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be munkahelyőrző támogatás címén - ezzel 240 ezer munkahelyet szerettek volna megmenteni -, a kormány azonban 17 milliárd forintot biztosított forrásként, amellyel - "az ő olvasatukban" - 100 ezer munkahelyet mentettek meg. Czomba Sándor viszont úgy látja, mindez azt jelenti, hogy a kormány hagyta 140 ezer ember munkahelyét megszűnni.
Ha a Fidesz kormányra kerül, mindent megtesz azért, hogy a foglalkoztatás, a munkahelyteremtés egészen más pályára álljon az elkövetkezendő időszakban - összegezte a politikus.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- Többkulcsos adó 2 napja
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 3 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- 440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat 6 napja
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 6 napja
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 1 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?