Minimálbér 2021: extrém nehéz lesz a megegyezés
A munkaadói oldal képviselői számára a reálbérek megőrzése és a munkahelyek megtartása, a munkavállalói oldalon pedig a munkabérek reálértékének további növelése az elsődleges szempont a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalásokon.
A bértárgyalások első fordulóján, november 24-én a munkavállalói oldal a munkabérek reálértékének megőrzésére, javítására és ezáltal a dolgozói szegénység leküzdésére helyezi a hangsúlyt - mondta el Mészáros Melinda, a Liga elnöke.
A szakszervezet számára fontos a munkavállalók bruttó bérét terhelő járulékok - például a személyi jövedelemadó - csökkentése is, hiszen így a dolgozók nettó keresete nőne.
Kiemelte: a mostanihoz hasonló nehéz helyzetben még sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldal nem volt. A koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásai miatt még nem lehet tudni, hogy mi várható 2021-ben, illetve, hogy a járvány mely ágazatokat érinti majd hosszú távon a legkritikusabban.
A VKF-en a kormány képviselői, a munkaadói és a munkavállalói szervezetek arról már megegyeztek, hogy a jelenlegi helyzetben egy éves bérmegállapodást kell kötni - mondta a Liga elnöke, aki ugyanakkor jelezte, ebben a megállapodásban véleményük szerint már azt is rögzíteni kell, hogy a következő években milyen szintre akarják emelni a minimálbért és a garantált bérminimumot.
A munkáltatói szervezetek a vállalkozásoknak küldött kérdőívek segítségével mérték fel a vállalkozások helyzetét és jövő évi terveiket. Ezekből kiderült, a vállalkozások bizonytalanok, nem tudják, hogy a járvány meddig tart és milyen további gazdasági hatásai lesznek, ezért béremelésben egyelőre nem is nagyon gondolkodnak - mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke.
A szövetséghez tartozó vállalkozások foglalkoztatási problémákat nem jeleztek, hiszen a kiskereskedelmi szektor a válság egész ideje alatt működött. Számukra a nehézséget a járvány elleni védekezéssel összefüggő plusz költségek okozták.
Zs. Szőke Zoltán szintén nehéz tárgyalásokra számít, ugyanis szerinte a vállalkozásoknak a béremeléshez szükségük lesz a gazdaság kedvező változására, ezért nem is biztos, hogy január 1-től következik majd be a béremelés.
Ugyanakkor megjegyezte, optimizmusra ad okot, hogy a vállalkozások egy része az igénybe vett foglalkoztatási támogatásoknak köszönhetően nem bocsátott el dolgozókat, valamint, hogy a kormány az idén júliusban a munkaadókat terhelő szocho mértékét 2 százalékponttal, 15,5 százalékra csökkentette.
A szövetség elnöke szerint mindezek hatására egyrészt a keresetek reálértékének a megőrzése, másrészt pedig minél több munkahely megvédése lehet a bértárgyalások alapja.
Hozzátette: bizakodásra ad okot, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelezte, részt kíván majd venni a bértárgyalásokon, ez pedig azt jelzi, a kormány számára fontos ez az ügy.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?