Minimálbér 2026: fékeznek a munkaadók - veszélyben a kétszámjegyű emelés
A szakszervezetek 12 százalékos minimálbér-emelésben gondolkodnak 2026-ra vonatkozóan, a munkaadói oldalon azonban még nincs egységes álláspont, ráadásul a számok az október végén érkező, első kilenc hónapra vonatkozó előzetes GDP-adatok tükrében még változhatnak - mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) ülését követően a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta: a VKF szakszervezeti oldala - a Munkástanácsok, a LIGA Szakszervezetek és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) - egységes megállapodási javaslatot képviselt, amelynek értelmében jövőre elképzelhetőnek tartják a minimálbér 12 százalékos és a garantált bérminimum 10 százalékos emelését.
A javaslat megfogalmazásánál a szakszervezetek azzal érveltek, hogy Magyarországon relatív alacsonyak a bérek, valamint, a minimálbér felhajtó ereje segíti az átlagbérek emelkedését. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a gazdaság jelen állapotában a GDP szinten tartásához egyetlen szektor, a belső fogyasztás járul hozzá, ezért ennek a fenntartása elemi érdeke az egész magyar gazdaságnak.
A Munkástanácsok elnökének elmondása szerint a szakszervezetek álláspontjával szemben a munkaadók gazdasági nehézségeiket emlegették, azt jelezve, hogy a tavaly novemberben kötött hároméves bérmegállapodás - amelynek értelmében 2025-ben 9 százalékkal, 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben pedig 14 százalékkal emelkedik a minimálbér havi bruttó összege - tarthatatlan.
Palkovics Imre emlékeztetett:
a hároméves bérmegállapodás arra az esetre is tartalmaz eljárásrendet, ha a megállapodásban rögzítettől eltér a három legfontosabb adat: a GDP, a keresetek vagy az infláció.
Mivel ez a jelenlegi helyzetben fennáll, a szakszervezeti vezető szerint lehetőség van arra, hogy a 2026-ra elfogadott emelés mértékétől durván 1,5 százalékkal negatív irányba eltérjenek, ami 11,5 százalékos minimálbér-emelést eredményez. Figyelmeztetett arra, hogy ilyen jellegű automatizmus a garantált bérminimumnál nincs, arról minden évben külön-külön kell megállapodni.
Palkovics Imre jelezte, hogy 12 százalékos minimálbér-emelési javaslatukkal a szakszervezetek is elmozdultak a hároméves bérmegállapodásban rögzítettől, belátva, hogy az abban foglalt 13 százalékos emelés nem tartható.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára emlékeztetett, a hároméves bérmegállapodás arról szólt, hogy dinamikus gazdasági növekedés mellett a minimálbér 2027-re érje el a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát. Ezt a célt, az erőn felüli béremelést azonban csak dinamikus gazdasági növekedéssel lehet kikényszeríteni. Most azonban nem lehet dinamikus gazdasági növekedésről beszélni, hiszen a megállapodásban 2025-re alapul vett 3,4 százalékos GDP-bővülés helyett az idén 0,5 százalék várható - húzta alá.
Hozzátette: a gazdaság tavaly is 0,5 százalék körüli növekedésre volt képes, tehát immár két év stagnálás közeli állapotban telik.
Perlusz László rámutatott:
a szakszervezetek által alapul vett, a megállapodásban rögzített eljárásrend dinamikus gazdasági növekedéssel vagy annak korrekciójával számol, ez azonban a jelen helyzetre nem érvényesül, hiszen a kiszabott pályáról a magyar gazdaság letért.
A VOSZ főtitkára most a megoldást abban látja, ha munkaadói és a munkavállalói oldal olyan béremelést fogad el, amely mellett két fontos dolog biztosítható: a foglalkoztatáspolitikában elért eredmények megőrzése, hogy ne nőjön meg a munkanélküliség, valamint az infláció elszabadulásának megakadályozása.
A béremelési javaslatokban a munkaadói oldal nem egységes, ezért Perlusz László a VOSZ álláspontját ismertette. A szövetség úgy látja, a 2024-es évet ismétlik az idei eredmények, így 2026-ra 9 százalékos minimálbér-emelésben gondolkodnak. Hozzátette: ennél kedvezőbb ajánlatot akkor tudnak adni, ha az élőmunka terhei (például: szocho) mérséklődnek.
Zs. Szőke Zoltán az Áfeosz-Coop elnöke arról számolt be, hogy álláspontjuk szerint jövőre 10 százalékos lehet a minimálbér és 7 százalékos a garantált bérminimum emelése.
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke szintén azt emelte ki, hogy a hároméves bérmegállapodás a gazdasági fellendülésen alapult, illetve azon, hogy a GDP-növekedés 3 százalék felett lesz idén. Sajnos ez nem így alakult, alig lesz gazdasági növekedés, ami immár 2,5 éve tart. Ebben a helyzetben újra kell tárgyalni a megállapodást, és a minimálbérre vonatkozó célt megtartva reálisabb időtávot kell kitűzni - vélekedett.
A várható inflációt is figyelembe véve egy számjegyű minimálbér-emelésre van lehetőség 2026-ra. A 10 százalékos minimálbér-emelésre akkor látnak lehetőséget, ha a kormány a szochót csökkenteni tudja. A jövő évi béremelések azonban ettől messze el kell maradjanak, mivel a vállalkozások lehetőségei kimerültek
- jegyezte meg.
Perlusz László az eltérő álláspontoktól függetlenül jó hangulatúnak értékelte a keddi egyeztetést, úgy vélte, nem áthidalhatatlanok a különbségek. Reményei szerint november elején meg tudnak állapodni.
MTI
kép: freepik
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) tárgyalást kezdeményez Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternél a kulturális ágazat... Teljes cikk
A szakszervezetek 12 százalékos minimálbér-emelésben gondolkodnak 2026-ra vonatkozóan, a munkaadói oldalon azonban még nincs egységes álláspont,... Teljes cikk
A szakszervezetek kitartanak a hároméves bérmegállapodásban foglaltak mellett, míg a munkaadók a várt gazdasági növekedés elmaradása miatt a... Teljes cikk
- Ezek az állások tarolnak 2026-ban - itt a LinkedIn toplistája! 6 napja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 1 hete
- Garantált bérminimum 2026 2 hete
- Felmondás menete 2026 3 hete
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 3 hete
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 3 hete
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 4 hete
- Cafeteria 2026 1 hónapja
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 1 hónapja
- Végkielégítés 2026 1 hónapja
- Kedvezőbb adó 2026-tól! Már decemberben dönteni kell 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa