Mutatjuk, mely magyar települések lakói élnek a leginkább jól a vagyonukból
A NAV adatai szerint 2023-ban a tőkejövedelemmel rendelkezők száma 375 ezerről 356 ezerre, mintegy 5 százalékkal csökkent. Emellett a 2023-as évben nemcsak a munka, de a tőkejövedelmek is reálcsökkenést mutattak. Településtípusok szerint a fővárosban volt a legmagasabb az egy tőkésre jutó nettó tőkejövedelem. Az egy lakosra jutó legtöbb nettó tőkejövedelem Felcsúton képződött 16,5 millió forinttal - olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében.
2023-ban a bevallott nettó tőkejövedelem összege 2650 milliárd forint volt, ami 13%-os növekedés 2022-höz viszonyítva. Ez az összeg azonban a 17,5%-os inflációval korrigálva már reálértéken csökkent, így elmondható, hogy 2023-ban nem csak a munka, de a tőkejövedelmek is reálcsökkenést mutattak.
Az egy tőkésre jutó átlagos nettó tőkejövedelem így kb. 7,4 millió forint volt, míg egy lakosra vetítve ez az arány 267 ezer forintot jelent.
Településtípusok szerint a fővárosban volt a legmagasabb az egy tőkésre jutó nettó tőkejövedelem 10,8 millió forinttal. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 6,7 millió forint, a városokban 5 millió forint, míg a nagyközségekben és községekben 4,6 millió forint nettó tőkejövedelme volt egy tőkésnek. A tőkések aránya a népességen belül szintúgy Budapesten volt a legmagasabb 5,3%-kal, amit a megyei jogú városok (4,1%), városok (3,3%), majd községek (2,4%) követtek. A teljes nettó tőkejövedelem 35%-a Budapesten összpontosul, pedig csak az összes tőkejövedelemmel rendelkezők 25%-a él a fővárosban. A megyeszékhelyek és megyei jogú települések a tőkések és a tőkejövedelem arányában is 22%-kal rendelkeznek. A városok részaránya a tőkések számában 31%, míg a tőkejövedelemben csak 25%.
Az egy tőkésre jutó nettó tőkejövedelmek megoszlása településenként 2023-ban (millió Ft)

Forrás: NAV adatok alapján GKI számítás
Az egy főre jutó tőkejövedelem Pest vármegyében volt a legmagasabb (17%), így Budapesttel együtt a tőkejövedelmek 51%-a összpontosult a közép-magyarországi régióban. A második helyezett Győr-Moson-Sopron vármegye (4,8%), amit szorosan követ Fejér (4,6%) és Bács-Kiskun (4,4%) vármegye. A legkisebb részesedéssel rendelkező megye 2023-ban is Nógrád (0,6%) volt, megelőzve Békés (1,5) és Tolna (1,6%) vármegyét.
- Az egy lakosra jutó legtöbb nettó tőkejövedelem Felcsúton képződött 16,5 millió forinttal,
- amelyet második helyen Vaskeresztes (11 millió forint),
- majd a dobogó harmadik helyén, Felcsúthoz viszonyítva már „csak” fele akkora jövedelemmel Mezőnagymihály (8,3 millió forint) követ.
Budapesten a XII. kerület szerepel a lista élén 2,5 millió forinttal, amit a II. kerület (2 millió forint) és az V. kerület (1,5 millió forint) követ.
Az országban 135 település található, ahol egyetlen forint tőkejövedelem sem képződött.
Az egy lakosra jutó nettó tőkejövedelmek megoszlása településenként 2023-ban (Ezer Ft)

Forrás: NAV adatok alapján GKI számítás
Egy főre jutó éves nettó tőkejövedelmek vármegyénként, 2023
|
Vármegye |
Tőkés (Fő) |
Egy tőkésre jutó tőkejövedelem (ezer Ft) |
Változás (Ezer Ft) |
Változás (%) |
|
Budapest |
86 299 |
10 811 |
808 |
8,08% |
|
Baranya |
10 640 |
6 587 |
1 623 |
32,69% |
|
Bács-Kiskun |
16 632 |
6 940 |
-41 |
-0,58% |
|
Békés |
10 031 |
3 823 |
-112 |
-2,86% |
|
Borsod-Abaúj-Zemplén |
15 850 |
4 803 |
668 |
16,15% |
|
Csongrád-Csanád |
13 790 |
5 457 |
-297 |
-5,17% |
|
Fejér |
14840 |
8 225 |
433 |
5,56% |
|
Győr-Moson-Sopron |
17 307 |
7 313 |
549 |
8,12% |
|
Hajdú |
17 429 |
5 893 |
-316 |
-5,08% |
|
Heves |
9 314 |
4 682 |
-417 |
-8,17% |
|
Komárom-Esztergom |
10 818 |
6 188 |
229 |
3,84% |
|
Nógrád |
4 100 |
4 157 |
203 |
5,14% |
|
Pest |
51 217 |
8 598 |
175 |
2,08% |
|
Somogy |
10742 |
4 591 |
-890 |
-16,23% |
|
Szabolcs-Szatmár-Bereg |
14 332 |
5 230 |
473 |
9,95% |
|
Jász-Nagykun-Szolnok |
9 934 |
5 211 |
-227 |
-4,17% |
|
Tolna |
6 577 |
6 381 |
1 453 |
29,49% |
|
Vas |
8 285 |
5 188 |
-311 |
-5,66% |
|
Veszprém |
14918 |
5 140 |
-14 |
-0,28% |
|
Zala |
10 877 |
4 654 |
-562 |
-10,78% |
Egy főre jutó éves nettó tőkejövedelmek településtípusonként, 2023
|
Településtípus |
Tőkések (Fő) |
Egy tőkésre jutó tőkejövedelem (Ezer Ft) |
Növekedés (Ezer Ft) |
Növekedés (%) |
|
Főváros |
86 299 |
10 811 |
808 |
8,08% |
|
Megyei jogú város |
79 766 |
7 172 |
555 |
8,38% |
|
Város |
110 023 |
5 994 |
-163 |
-2,65% |
|
Nagyközség és község |
77 844 |
5 796 |
266 |
4,82% |
Így alakultak a havi nettó átlagkeresetek vármegyénként
kép: freepik
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?