kapubanner for mobile

Nem lesz minimálbér-emelés?

A munkáltatók szerint nehéz minimálbér-emelésben gondolkodni a gazdasági helyzet miatt, a munkavállalók viszont amellett érvelnek, hogy az átlagkereset növekedésével, de legalább az infláció mértékével megegyező mértékű növelésre van szükség.

Nehéz bármiféle emelésben gondolkodnunk - mondta a VilággazdaságnakPerlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a jövő évi minimálbér-emelésről szóló tárgyalások megkezdése után. A munkaadói oldal képviselője szerint sokkal rosszabb most a gazdaság helyzete, mint a legutóbbi, 2018 végén megkötött kétéves bérmegállapodás idején, és 2021 ősze előtt nem is valószínű, hogy ebben változás történne.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Tanácsának elnöke viszont amellett érvel, hogy az átlagkereset növekedésével, de legalább az infláció mértékével megegyező mértékű növelésre lenne szükség.

Annál is inkább, hiszen a hazai legkisebb munkabér összege továbbra is 20-25 százalékkal elmarat a visegrádi országokétól, és a különbséget csökkenteni kellene.

A VOSZ főtitkára szerint ezt a piaci folyamatok most nem indokolják.

2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, így idén a minimálbér bruttó 161 ezer, a garantált bérminimum pedig 210 600 forint.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) következő ülése november második felében lesz, megállapodásra azonban egyelőre kicsi az esély. A kormányzat ugyanakkor továbbra is abban bízik, hogy a szociális partnerek meg tudnak egyezni.

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek