Nem nő az évek számával fizetésünk?
Budapesten a 25-34 éves korosztály keres a legjobban, míg például Győr-Moson-Sopron megyében az 55 év fölöttiek - ezt állapította meg egy friss kutatás, amelyből kiderül, hogyan alakulnak az átlagbérek régiónként és melyik megyében becsülik meg legjobban a tapasztalt munkavállalókat.
A fővárosban a következőképpen alakulnak az átlagbérek korcsoportonként: a 17-24 évesek 162 134 forintot, a 25-34 év közöttiek 248 807 forintot, a 35-44 év közöttiek 239 612 forintot, a 45-54 év közöttiek 227 808 forintot, az 55 év fölöttiek pedig 240 162 forintot keresnek. A különbségek nagyok, az első csoportban megközelítőleg 51, a másodikban 98, a harmadikban 90, a negyedikben 70, és az utolsóban 58 ezer forinttal magasabb a budapesti átlagbér, mint az utolsó helyezett megyéi.
Hol becsülik meg a tapasztalt munkavállalókat?
Az is borzolja a kedélyeket, hogy a 35 felettiek rendre kevesebbet keresnek a fiatalokhoz képest. Ez a tendencia csak a pálya vége felé lassul, de akkor sem éri el a huszonévesek szintjét. Budapesten a 25-34 éves korosztály keres a legjobban, míg például Győr-Moson-Sopron megyében az 55 év fölöttiek.
A táblázatot böngészve kirajzolódik, hogy Pest, Nógrád, Heves, Fejér és Komárom-Esztergom megyében a legjobb a helyzet. Minden korcsoportban ezek a megyék az első 5-6 helyezés egyikén állnak.
Tőlük kissé lemaradva a Nyugat-Dunántúl megyéi következnek: Vas és Győr-Sopron-Moson, de Zala már csak a középkorúakat tekintve van ebben a bolyban. Az Alföld és Észak-Magyarország a középmezőnyben "tanyázik". A legalacsonyabb átlagbéreket pedig Tolnában és Somogyban fizetik a kezdő munkavállalóknak, ez alig valamivel több, mint a minimálbér, de a középkorúak sem részesülnek megfelelő anyagi elismerésben.
Érdekes anomália, hogy Tolna megyében a legidősebbek fizetése országos viszonylatban a harmadik helyen van.
A nyugat-dunántúli területeken jól keresnek a középkorúak, amelyre Ausztria közelsége lehet a magyarázat. Nyugat-Dunántúlon és az ország központi régiójában tehát átlag feletti béreket lehet hazavinni, különösen igaz ez a 24-44 évesek csoportjára.
Ez az adatsor azt is mutatja, hogy Dél-Dunántúl szorul a legnagyobb segítségre foglalkoztatáspolitikai szempontból.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
Hiába javult az üzleti hangulat a magyar piacon, a VOSZ Barométer friss felmérése szerint a cégek többsége továbbra sem tervez érdemi béremelést.... Teljes cikk
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 1 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 1 hete
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 2 hete
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 2 hete
- Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?