Nem tanul és nem dolgozik? Egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAnnak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, orvosi ellátásra pedig más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat.
Ha azonban a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el - és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 710 forint, naponta 257 forint - közölte a NAV.
A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV - egészségügyi szolgáltatási járulék beszedésére szolgáló - számlájára, a közlemény rovatban az adóazonosító jelet kell feltüntetni.
Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett - hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával - más személy vagy szervezet fizesse meg.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?