Nettó 180 ezer forintot keresnek a szellemi munkát végzők
29 ezer fővel többen dolgoztak az év első tíz hónapjában a vállalkozásoknál, a közszféra létszáma azonban 39 ezer fővel csökkent. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 139.200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99.200, a szellemi foglalkozásúaké 180.500) forint volt, 5,8 százalékkal magasabb az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az idei év első tíz hónapjában 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen dolgoztak a vállalkozó szektorban, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma azonban 39 ezer fővel (5,0 százalékkal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.
A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők száma októberben 65 ezer fő volt, így az első tíz hónap alatt átlagosan közel 59 ezer fős volt a létszámuk, 71 százalékuk részmunkaidőben dolgozott.
A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 676 ezren álltak alkalmazásban, 1,3 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.
Nettó 139 ezer forintot keresünk
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 209.900 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214.200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,9 százalékkal nőttek.
A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (453.800 forint), ezt az információ és kommunikáció (392.100 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (365.400 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.900 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147.700 forint) ágakban dolgozók kerestek.
Az adatokból kiderül, hogy októberben a nemzetgazdaság egészében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlag keresete 6,1, a nettó átlagkeresete 6,6 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest; a versenyszára esetében 4,7, illetve 6,6 százalék, a költségvetési intézményeknél dolgozók esetében pedig 8,7 és 5,9 százalékos volt ez a növekedés.
A költségvetési szférában a foglalkoztatottaknak 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzációt fizettek ki. Január-októberben a teljes munkaidősök mintegy 45 százaléka átlagosan 5.200 forint juttatást kapott ezen a címen.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első tíz hónapjában átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 2,1 százalékkal emelkedett.
Októberben a rendszeres keresetek 4,7 százalékkal voltak magasabbak versenyszférában az egy évvel korábbinál, a költségvetésben dolgozóknál 7,2 százalékkal emelkedtek.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139.200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99.200, a szellemi foglalkozásúaké 180.500) forint volt, 5,8 százalékkal magasabb az előző évinél.
A 223.500 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,7 százalékkal haladta meg a 2010. január-októberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalék volt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium pozitív visszaigazolásnak fogja fel az adatokat
Az adatokra reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a versenyszférában foglalkoztatottak számának emelkedésére és a keresetekre pozitívan ható arányos, egykulcsos adózásra hívta fel a figyelmet. A közlemény szerint az első 10 hónap alatt a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,8 százalékkal haladták meg az előző évit. Az NGM arra is felhívta a figyelmet, hogy immár 18 hónapja magasabb a versenyszférában foglalkoztattak száma az előző év azonos időszakához képest.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 1 hónapja
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?