NGM: meghatározó szerepe van a kkv-knak az ipari termelésben
A kis- és középvállalkozások jelentős részt képviselnek az ipari termelésben, a foglalkoztatás több mint ötven százalékát adják - írja az MTI.
A KSH csütörtökön közzétett részletes adatai szerint februárban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett.
Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára elmondta a járműgyártás az egyik meghatározó a növekedésben, de tavaly további iparágak is elkezdtek növekedni. Az első két hónapban 5,4 százalékkal bővült az ipari termelés, amin belül a járműalkatrész-gyártás az egyik meghatározó, de a gumiipar, a fémipar, a faipar vagy a vegyipar bővülése is jelentős hatással volt az egész feldolgozóipar teljesítményére - sorolta. Emellett az energiaipar és a csekély súlyú bányászat, illetve ehhez kapcsolódó ipari feladatok teljesítménye is jelentősen nőtt.
Kitért arra, hogy a következő hónapokban az uniós forrásokkal a költségvetésből a kkv-k valósítanak meg ipari fejlesztéseket. Ezek mind azt a célt támogatják, hogy a magyar kkv-k versenyképessége, hatékonysága, termelési rugalmassága emelkedjen - mondta.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?