Nincs utánpótlása a külföldön dolgozó szakembereknek
2003 óta 11 ezer olyan szakember hagyta el az országot, aki képzettségének megfelelő állást kapott külföldön, saját szakmájában. A szám talán nem tűnik jelentősnek, az egyes becslések szerint 350 ezer külföldön dolgozó magyarhoz képest, azonban közben mindössze 971 vendégmunkás érkezett hozzánk, írja a Metropol.
Ezek a számok az Európai Bizottság munkaerő-piaci adataiból derülnek ki. A 28 uniós tagállamot, valamint Izlandot, Lichtensteint, Norvégiát és Svájcot, azaz 32 országot tartalmazó listán hazánk a 14. helyen áll a 2003 és 2014 közötti adatokat nézve. Igaz, ez csak a távozók számát mutatja, nem veszi figyelembe az ország lakosságát, illetve aktív dolgozóinak számát.
Az egyértelműen látszik, hogy a 10 ezer 854 elvándorolt szakember többsége a humán egészségügy területén helyezkedett el, de mintegy 2500 tanár is elhagyta az országot.
A Magyarországra érkező 971 fő kétharmada Romániából érkezett, valamint szlovákiai és német munkavállalók helyezkedtek még el szakmájukban az országban.
A legnépszerűbb öt célország csaknem az összes dolgozó 60 százalékát foglalkoztatja, a szakemberek ötöde pedig az Egyesült Királyságban próbált boldogulni. A legnagyobb kibocsájtó pedig, sorrendben, Németország, Lengyelország és Románia.
Metropol

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek