Nőhet a bérszint a kivándorlás miatt
A jegybank tanulmánya szerint a kivándorlás megváltoztathatja a hazai munkaerő összetételét, valamint a vállalatok viselkedését is. Amennyiben a kivándorlás hatására a munkapiaci feszesség növekszik, akkor az akár a hazai bérek gyorsabb emelkedését is okozhatja, írja a napi.hu.
A friss elemzés szerint a munkaerőpiac feszessége így megnő, ami a bérek emelkedésének irányába hathat. Sőt az elemzők szerint akár rövid távon is érzékelhetővé válhat. A bérekre a kivándorlás az átlagos termelékenység és a munkapiaci feszesség megváltoztatásán keresztül hat.
Az írás szerint Magyarországról a kivándorlás 2008 óta dinamikusan növekszik. Az adatokkal azonban az elemzőknek is gondja van, hogy egyáltalán hány emberről és kikről is van szó.
Az ingázókról például azt találták: elsősorban a középfokú végzettségű szakképesítéssel rendelkezők, valamint az építőiparban és a vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás ágazatban dolgozók körében növekszik. Kor szerinti csoportosításban a fiatalabb korosztályok dominálnak.
Feszesebb munkapiacon kevesebben versenyeznek egy adott állásért, így a bértárgyalásokon a munkavállalók alkuereje nő, ami nagyobb bérnövekedéshez vezethet. Ugyanakkor a termelékenység sok okból csökkenhet, ha például azok a munkavállalók mennek el, akik termelékenyebbek vagy akik maradnak azoknak kevésbé kell versenyezniük. A termelékenység és a feszesség együtt határozzák meg a bérek dinamikáját.
napi.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek