kapubanner for mobile

Nőtt a kereslet a minőségi tréningekre

Bár a gazdasági válságra adott egyik első reakcióként a cégek a munkatársak és a vezetők képzésére szánt forrásokat kurtították meg, a 2012-es trendfordulót követően, 2015-ben tovább folytatódott a tréningek térnyerése és ismételten nőttek a tréningköltések.

A Tréning Kerekasztal Egyesület évről évre felmérést készít a tréningpiac trendjeiről. Az egyesület 10 cége a 10 milliárd forintosra becsült hazai tréningpiac harmadát képviseli.

A növekedés annak tükrében örvendetes, hogy 2015-ben a humán tőke fejlesztésére nem állt rendelkezésre sem Európai Uniós, sem szakképzési forrás. Korábban ezek a források átlagosan 20 százalékkal járultak hozzá a tréningpiaci költésekhez.

Tréningeket 2015-ben legnagyobb számban termelőcégek, szolgáltatók és kereskedelmi cégek vettek igénybe. Ezen szektorok részaránya a megrendelésekből 2014-hez viszonyítva is nőtt. A korábbiakkal ellentétben, sokkal kisebb mértékben szerepeltek a megrendelők között bankok, biztosítók és közszolgáltatók. A közszféra a tréning szolgáltatások beszerzésében a felmérés szerint évek óta elhanyagolható szerepet tölt be.
A korábbi évhez viszonyítva nőtt a vezetőképző programok száma, többet költöttek a cégek szervezetfejlesztésre, és nőtt a coaching iránti igény is.

Egyre több megbízó ismeri fel, hogy a tréning nem csak motivációs eszköz, a pillanatnyi élményen túl valódi hatékonyságnövekedést várnak el, ezért készek többlet erőforrást szánni a tanultak valós alkalmazása érdekében.
A megrendelők elismerik a Tréning Kerekasztal tagjai által képviselt minőséget és világszintű know-how-t, és ezt 2015-ben magasabb átlagárral díjazták.

Az elmúlt években Magyarország vezetői tréningcégei közül többen is külföldi piacokra léptek ki, bővítették nemzetközi szerepvállalásukat. Külföldön is egyre keresettebbek a magyar tréning szakemberek.
„Örömünkre szolgál, hogy egyre több megbízó gondolkodik komplex szervezet- és kultúrafejlesztési programokban, melyben többek között a tréning módszert is sikerrel alkalmazzuk. Reméljük, hogy egyre többen ismerik fel, hogy csak olyan minőségi szolgáltatással ér el eredményt a humán tőke fejlesztése, melyet a Tréning Kerekasztal tagjai is képviselnek.” – nyilatkozta Szabó Csaba az egyesület ügyvezetője.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél

A vezetői pozícióban lévő nők helyzete a klimax idején olyan összetett szervezeti kérdés, amelyről meglepően keveset beszélünk, noha szinte... Teljes cikk

Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett

A hazai munkaerőhiány egyik legnagyobb tartaléka a megváltozott munkaképességű emberek több tízezres csoportja, akiknek foglalkoztatási aránya már... Teljes cikk

Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra

Ha a gyerekünknek azt tanácsolnánk, hogy ne maradjon egy munkahelyen a bánásmód miatt, mi magunk miért nem lépünk? Egy munkaviszony akkor jó igazán,... Teljes cikk