Online képzés - megoldás a munkavédelmi szakemberképzésben is
A koronavírus miatti járványhelyzet az egyik napról a másikra tette létkérdéssé a személyes jelenlétet kiváltó alternatív oktatási módszereket, például az e-learning megoldásokat, a valós időben zajló online kurzusokat. De működhet-e mindez a munka- vagy a tűzvédelmi képzések esetében?
Mondhatnánk a munkavédelmi és tűzvédelmi képzések online megvalósítását egy fejlesztési kísérlet folytatásának, hiszen képzéseink ezt megelőzően is részben már e-learning formában zajlottak. A járványügyi helyzet miatt viszont egyik napról a másikra kellett átállnunk teljes egészében online képzésre, hiszen megkezdett tanfolyamot félbehagyni vagy a meghirdetett képzést lemondani semmiképpen nem szerettünk volna, összegzi az elmúlt hetek fejleményeit Géczi Rudolf, az Alemona Hungary ügyvezetője.
Ahhoz, hogy egy ilyen átállás után a képzés megfelelő színvonalú maradjon, dokumentálható és interaktív legyen - hogy csak néhányat említsek a legfontosabb kritériumok közül - nem elegendő csupán infrastruktúrában és alkalmazásokban gondolkodnunk. Nyilván fontos, hogy többféle készüléken, rendszeren futtatható legyen az alapprogram és felhasználóbarát kezelőfelületet kapjon a tanár és a hallgató, de ennél messzebbről kellett indulni. Mivel meglehetősen összetett ismeretanyagokról van szó - a munkavédelem esetében például a jogi alapoktól kezdve a tehermozgatáson, villamos biztonságon, munkahelyek kialakításán, védőeszközökön, veszélyes gépek kérdéskörén keresztül a munkaegészségügyi ismeretekig - minden kapcsolódó szakterület képzési anyagát úgy kell összeállítani, hogy az működőképes legyen egy hagyományos képzési rendszerben, „tantermi” körülmények között és online képzés kereteken belül is.
Ne feledjük, egy képes, mozgóképes, gyakorlatias interpretációt igénylő, sajátos dokumentációs elvárásokkal rendelkező területről van szó, amelynek elsajátítása tisztán írásos tananyagból való felkészüléssel legalábbis kétséges. Emellett, kezelni kell azokat a képzési formából adódó hátrányokat is, mint például a hallgató részéről nehezebben biztosítható összpontosítás (pl. otthoni környezet figyelmet elvonó hatásai), előadás közbeni elmélyülés vagy éppen a szűkebb keretek közé szorított személyközi kommunikáció.
A többcélú felhasználásra alkalmas tananyagok mellett kulcskérdés, hogy a tanárok, előadók is képesek legyenek jól „működni” az online képzés terepén előadói készségek, technikai tudás és az interaktivitás szempontjából. E tekintetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat - véli Géczi Rudolf - mivel több olyan szakember is tanít munkavédelemhez kapcsolódó ismereteket, aki nagyvállalati környezetben, tréningek, belső oktatások alkalmával már sok tapasztalatot szerzett tudása, tapasztalata online átadásában.
Bár az átállás tartalmi, technikai feltételei megvoltak a munkavédelmi technikusi és tűzvédelmi előadói képzések esetében, a bevezetéssel várni kellett, mivel az átállást a jogszabályok csak a koronavírus járvány által kikényszerített változásokat követően tették lehetővé. Mivel e munkavédelmi, tűzvédelmi szakemberek mielőbbi munkába állása számos termelő ágazat, költségvetési intézmény alapvető érdeke, az üzleti megfontolásokon felülemelkedve szakmai körökben is megosztottuk a bevezetett online képzések módszertanát, műszaki alapjait.
Nyitókép: Oberholster Venita from Pixabay

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon