kapubanner for mobile

Optimisták a magyar fiatalok a nyugdíjas évekkel kapcsolatban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nagyon magabiztosan gondolnak nyugdíjas éveikre a fiatalok, többségük abban bízik, hogy állami nyugdíját jelentős mértékben ki tudja egészíteni saját megtakarításból származó jövedelmével - írja szerdai számában a Világgazdaság.

A Groupama Biztosító és az NRC Marketingkutató közös országos online kutatása szerint a magyar 18-59 éves lakosság a jelenleginél érezhetően nehezebb anyagi helyzetre, romló életszínvonalra számít nyugdíjas éveiben - írja a lap.

Szembetűnő ugyanakkor ezen belül a legfiatalabb korosztály átlagot meghaladó optimizmusa. A 18-29 évesek többsége ugyanis szinte minden kiadásról úgy gondolja, hogy fedezni tudja majd nyugdíjasként, és az alapvető szükségletek mellett luxustermékeket is megengedhet majd magának.

A válaszokból az is kiderül, hogy a kedvezőbb jövőképet a fiatalok elsősorban alternatív bevételekre alapozzák. Míg az ötvenes nemzedék úgy számol, bevételének 67 százalékát biztosítja az állami nyugdíj, addig a húszas éveit taposó Y generáció úgy kalkulál: időskori jövedelmének csak 37 százaléka jön majd az államtól. A fiatalok nyugdíjas kori bevételük nagyjából harmadát korábbi megtakarításaikból, 12 százalékát munkából remélik, de leendő gyerekeiktől is számítanak támogatásra.

Fotó: Pixabay
Világgazdaság/MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek