Öregek a magyar gazdák, ezért 12 millió forintra pályázhatnak a 40 alattiak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány a 2020-ig tartó uniós időszakban külön alprogrammal támogatja a 18 és 40 év közötti gazdálkodókat. A most megjelent felhívás 37,75 milliárd forintos keretére március elsejétől pályázhatnak az érdeklődők. Egy-egy fiatal gazda 40 ezer eurónak - kb. 12 millió forintnak - megfelelő uniós forrást nyerhet el. A megítélt összeget ötéves kötelezettségvállalás mellett, két részletben kaphatják meg - írja a Magyar Idők.
Kiírták a fiatal gazdálkodók indulását támogató pályázatot. A 40 év alatti, pályakezdő termelők gazdaságalapítására fordítható keretösszeg megközelíti a 38 milliárd forintot. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a felhívás az agrárium generációváltását, valamint a vidék népességmegtartó erejének növelését szolgálja. Ismert ugyanis, hogy az Európai Unió más országaihoz hasonlóan Magyarországon is növekszik a mezőgazdaságban dolgozók átlagéletkora, a gazdatársadalom öregszik.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, míg a 34 év alattiak aránya csupán 6,1 százalék. A gazdálkodói réteg elöregedésén túl jelentős probléma, hogy a szakismerettel rendelkezők aránya a 35 évnél fiatalabbak körében az uniós átlagnak csak a felét éri el hazánkban. A fiatal, pályakezdő mezőgazdasági termelők támogatása tehát elsődleges fontosságú az agrárium jövője szempontjából - írja a Magyar Idők.
Magyar Idők
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, míg a 34 év alattiak aránya csupán 6,1 százalék. A gazdálkodói réteg elöregedésén túl jelentős probléma, hogy a szakismerettel rendelkezők aránya a 35 évnél fiatalabbak körében az uniós átlagnak csak a felét éri el hazánkban. A fiatal, pályakezdő mezőgazdasági termelők támogatása tehát elsődleges fontosságú az agrárium jövője szempontjából - írja a Magyar Idők.
Magyar Idők
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
