kapubanner for mobile

Oroszlányi és tiszaújvárosi autóipari beruházások kapnak 4,4 milliárd forint támogatást

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Összesen 12 milliárd forint értékben hajt végre három beruházást Magyarországon két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban. A fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A BorgWarner egyik beruházása 6,6 milliárd forintot, a másik 4,3 milliárd forintot tesz ki, a Jabil pedig több mint 1 milliárd forint értékben fejleszt.

A két vállalat a beruházásokkal 5300 munkahelyet véd meg és több mint 200 új munkahelyet hoz létre.

A BorgWarner a világon a 25. legnagyobb első körös autóipari beszállító, 109 gyárral van jelen 26 országban, és majdnem 30 ezer embert foglalkoztat. A vállalat Oroszlányban a benzinmotorokhoz gyártott turbó feltöltők gyártási kapacitását növeli, emellett új termékeket is gyártani kezd.

A Jabil, amely a világ első számú elektronikai vállalatainak a beszállítója, 31 országban, száz helyszínen, 260 ezer embernek ad munkát, most az elektromos autóipar előre törésére tekintettel az elektromos autók motorjaiban az akkumulátor cellák töltési funkciójához szükséges eszközöket és vezérléshez szükséges eszközöket gyárt majd.

A beruházások a versenyképesség-növelő támogatási program keretében valósulhatnak meg. Ez az Európai Bizottság azon döntésen alapszik, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy saját költségvetésük terhére támogatást nyújtsanak a vállalkozásoknak a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására.

A nagyvállalati kompenzációs program keretében vissza nem térítendő készpénztámogatást igényelhetnek azon vállalkozások, amelyek vállalják, hogy beruházásaikkal a magyar gazdaság újraindításában részt vállalnak.

Bogár Attila, a BorgWarner Oroszlány Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a cég húsz évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét az országban. A pandémia ellenére megtartották dolgozóikat, sőt növelték a létszámot, amelynek bővítését a továbbiakban is tervezik.

Czakó Tibor, a Jabil Circuit Magyarország Kft. közép-európai főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában, ezen belül a borsodi régióban a tiszaújvárosi gyártókapacitásuk a legjelentősebb és legösszetettebb, több mint 4000 embernek adnak munkát Magyarországon, a mostani beruházás nagymértékben hozzájárul a munkaerő megtartásához és a további fejlesztésekhez is.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek