Orvosi diploma 80 ezer euróért
A budapesti Semmelweis Egyetem Németországban indított székhelyen kívüli képzést. Sok német diák ugyanis nem nyer felvételt az ottani képzésekre, így külföldön keresnek tanulási lehetőséget. Olcsónak nem mondható a doktori címhez vezető út még a németeknek sem; az egyedülálló képzés 80 ezer euróba kerül.
Hamburg - Orvos akarok lenni. Szeretnék!
Astrid Kleinbongardt, családjában elsőként akart orvos lenni, de mivel az érettségi jegyei nem voltak elég jók, várólistára került; legalább öt évet kellett volna várnia a felvételre. Most, csupán két év elteltével, az Asklepios Campus Hamburg frissen festett termében ül, hogy megkezdje az orvosi képzés gyakorlati részét. A 23 éves Kleinbongardt a Semmelweis Egyetem hallgatója. Tulassay Tivadar, az egyetem rektora 2008. szeptember 5-én nyitotta meg az évet a hamburgi Asklepios Campusban. Az egyetem és az Asklepios Medical School megállapodása szerint a két intézmény kooperációban végzi a hallgatók képzését. A Semmelweis Egyetemen teljesített két éves elméleti képzés után 14 német hallgató kezdte meg a képzés második felét (a preklinikai és klinikai gyakorlatot) Hamburgban. A program végén a hallgatók a Semmelweis egyetem diplomáját kapják.
"Egyelőre ez még csak az alapkő"
Jelenleg az a probléma Németországban, hogy bár az alaptörvény garantálja a szabad szakmaválasztást, gyakorlatilag azonban a numerus clausus megszabja a felső létszámkorlátot. Kevés az orvostanhallgató-hely Németországban, a hallgatói helyekről döntő hivatal (ZVS) és az egyetemek pedig szigorúan szelektálnak érettségi pontok és a várakozási idő szerint. Az orvos aspiránsok trükkje, amivel megkerülik a korlátot, egyidős a helyhiánnyal: kimenni külföldre, legyen az Ausztria vagy Nagy-Britannia, vagy éppen Magyarország. Eddig, a Semmelweis Egyetemen tanuló "numerus-clausus-menekültek" egy részének várnia kellett a németországi gyakorlati helyekre. Vagy, olyan jól meg kellett tanulniuk magyarul, hogy akár magyar betegágyak mellett is megállják helyüket.
"Az első félévben kötelező a magyarnyelv-tanulás ", meséli Astrid Kleinbongardt. A nyelvi teszten azonban, ami elengedhetetlen a magyarországi gyakorlathoz, nem mindenki megy át. "Néhányuknak sikerül, és ők a tanulmányok végéig Magyarországon maradnak. De időre van szükség, hogy ezt a nehéz nyelvet megtanuljuk." Most viszont elindult az orvostanhallgatók vissza-importálása. "Új kezdet" és "Úttörők" - hangzottak a nagy szavak a megnyitón, amelyek segítik áthidalni a minden oldalon jelen lévő bizonytalanságot. A német befektetők és magyar képzésgazdák ugyan lengetik az örömzászlót, de kicsit még mindenki előtt homályos a terv. "Ma még csak egy alapkövet fektettünk le, ez még nem több", mondja Jörg Weidenhammer, a magyar vezetés alatt működő új Medical School igazgatója. "A rendszer akkor áll majd biztos lábon, amikor az első diákok levizsgáztak."
"Nem csak a vastag pénztárcájúaknak"
Astrid Kleinbongardt mindent jól csinált, sokat tanult, és 2004-ben 1,9-es átlaggal érettségizett (magyar rendszer szerint 4,1). Csak azt az átkozott ponthatárt 1,8-nál (4,2) húzták meg. Akkoriban legalább annyira nehéz volt bejutni, mint ma, bár időközben a ponthatár, 1,0 és 1,3 között van, a várakozási idő pedig tíz év. De mivel ő annyira akarta, a család előteremtette a 80.000 eurót a tandíjra. "Ebbe nem szabad belegondolni", mondja a diáklány nevetve, miközben kezét az arca elé emeli.
A magyar Semmelweis Egyetem nagyon is intenzíven belegondol ebbe. Már 1983-ban indítottak német nyelvű képzést német hallgatók számára. - Deviza bevételre volt akkor szüksége a kormánynak. A szocialista állam keményvalutát akart, az orvosképzés jó híre pedig német márkát hozott az országnak. - Korábban fogadtunk hallgatókat az NDK-ból is, így volt múltja a német nyelvű oktatásnak. Két évvel később angol nyelvű képzés is indult - meséli Tulassay Tivadar. Ma, 25 évvel később is örömmel fogadják a német hallgatók pénzét: Tulassay így fogalmaz ezzel kapcsolatban: ez fejlesztés. Egy állami egyetem függ az államtól, ha pénzhez akar jutni. Magyarország kevés pénzt tud fejlesztésre fordítani, az egyetem azonban fejleszteni szeretne, elő kell tehát teremteni a forrást.
A numerus clausus elől menekülő Bernhard Lamprechtet fogorvosi tanulmányai révén, kerülőút vezette végül Budapestre; Astrid Kleinbongardt pedig gyakorlaton és egy fizetős előkészítőn is járt, mielőtt sok pénzért Budapestre jött. Évi 11.200 euróba kerül a képzés a Semmelweis Egyetem német nyelvű programjában. Hamburgban most még ennél is több, 14.400 euro. Mindkettőjüknek a család fizeti a tandíjat. Arról még nincs megállapodás, hogy mikor és hogyan fizetik vissza a pénzt a szülőknek - mondják.
A megnyitón Frank Ulrich Montgomery is ünnepelt. A Hamburgi Orvosi Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország sem kizárólag a fizetőképesség alapján dönt arról, hogy ki tanulhat a Duna melletti városban: "Ez nem a vastag pénztárcájúaknak szól, a magyarok nagyon is szigorú felvételi követelményeket támasztanak." Egy összetett rendszerrel választjuk ki a hallgatókat, a felvételi vizsga eredménye, és a természettudományi tárgyak érettségi pontjai számítanak, de orvosi előkészítő tanfolyam, önkéntes vagy ápolói munka is nyom a latba - mondta Tulassay Tivadar.
Kapósak a helyek a magyar egyetemen
A Semmelweis Egyetem diplomája nagyon keresett. Tíz évvel ezelőtt volt a jelentkezési csúcspont, aztán valamivel visszaesett az érdeklődés. De néhány éve, mióta Európa szerte orvoshiány van, ismét óriási a túljelentkezés. Ligeti Erzsébet professzor, a német nyelvű orvosképzés igazgatója túljelentkezésről számolt be. A jelenlegi 200 helyre ezer német jelentkező vár. Abban, hogy a diákok kifogástalan képzést kapnak, nem kételkedik a német Orvosi Kamara: "A Semmelweis Egyetemnek kiváló híre van" - mondja Montgomery, a kamara elnöke. Különösen az elméleti és klinikai előkészítő oktatásról híresek a budapesti orvosok.
A diákok is első osztályúnak ítélik meg a képzést. "Minden vizsga szóban zajlik, nincs feleletválasztós teszt, mint Németországban" - mondja Melina Lutz, harmadéves hallgató. "A követelmények magasabbak Magyarországon, a szóbeli vizsgákon nem lehet puskázni vagy másolni. Ha valamit nem tudsz, megbuksz." Bernhard Lamprecht, aki Németországban már tanult a fogorvosin, ugyanígy látja: "Magyarországon mindenképpen nagyobb a tananyag."
A terv, hogy a medikusok a klinikai gyakorlatot német betegek mellett teljesítik, már 2003 óta megvan, de csak idén nyáron sikerült a Semmelweis Egyetemnek akkreditáltatnia a hamburgi intézményt a magyar Oktatási Minisztériumban.
A rektorok és az orvosok is elfogadják a magyar diplomát
A német sajtó még aggodalmaskodik a minőség felett, hiszen a német diákok azért mennek külföldre, mert nem jutottak be német egyetemekre. Ilyen formán akár arról is szó van, hogy a külföldi egyetemek a maradékot gyűjtik be. Tulassay Tivadar azonban eloszlatja a kételyt: a német diákok egyáltalán nem gyengék, sőt, nagyon jó, szorgalmas tanulók. A jegy csak egy kiválasztási szempont, viszont semmit nem mond a minőségről. Joachim Weber, a németországi Egyetemi Rektorok Szövetségének főtitkára is kiáll a magyar képző intézmény melett: amíg a hamburgi orvostársadalom nem rázza meg a vészharangot, nincs kifogásunk a magyar képzés ellen - jogilag megengedett, és ha a minőség is megfelelő, nincs mit kifogásolni. Az Orvosi Kamara egyenértékűnek fogadja el a magyar záróvizsgát, így a németországi gyakorlatnak semmi akadálya. A Semmelweis Egyetemen megszerzett orvosi címet pedig Európa szerte elismerik.
Petrány Viktória, HR Portal
- 2025.12.03Humán controlling A képzés során megtanulhatja, miként támogathatja a controlling szemlélet a HR-stratégiát. Megmutatjuk, hogyan tervezze és kontrollálja a személyi jellegű ráfordításokat, elemezze a munkaerő költségeit és megtérülését, valamint, hogyan alkalmazza a teljesítménymenedzsment és a humán tőke elemzés legfontosabb módszereit a vállalati hatékonyság növelése érdekében.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A jövő nemcsak azoké, akik tudnak kódolni, hanem azoké is, akik mernek kérdezni, gondolkodni és újat alkotni. Mégis, a magyar lányok többsége ma... Teljes cikk
Mit tehet az a munkavállaló, álláskereső, karriertervezésen gondolkodó, aki szeretné képezni magát. Milyen lehetőségek vannak a hagyományos... Teljes cikk
2023-ban a magyar általános iskolások mindössze 1,8 százaléka, a 11–15 éves tanulóknak pedig csak 6,1 százaléka tanult két vagy több idegen... Teljes cikk
- Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul 1 hónapja
- "Utálom ezt a bértáblát" – Takács Péter szerint változhat az orvosok fizetése, ha nyer a Fidesz 2 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 2 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 2 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 2 hónapja
- Az egyetemisták harmada készségszinten használja az AI-t 3 hónapja
- "Nem beszél angolul!" – végleg eltiltották a magyar orvost a brit kórházban 3 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 3 hónapja
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 3 hónapja
- A tízezer lakosra jutó betöltött védőnői állások száma hazánkban 3 hónapja
- A dolgozó orvosok száma a tíz leggyakoribb szakképesítés szerint - grafikon 3 hónapja

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?