Összehasonlítás: mennyit lehet keresni az egészségügyben?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMagyarországon a legalacsonyabb az egészségügyben dolgozók havi átlagjövedelme a szomszédos országokkal összehasonlítva. Jobb helyzetben vannak a fogorvosok, és figyelemreméltó adat, hogy a különböző munkakörök közül az állatorvosok havi bére a legmagasabb - olvasható a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu felmérésében.
A kutatók a vizsgált összes egészségügyi munkakör figyelembe vételével számolt havi átlagbért összehasonlították a két szomszédos ország adataival: eszerint Magyarországon a legalacsonyabb az egészségügyben dolgozók havi átlagjövedelme: bruttó 155 ezer forint, Szlovákiában 23 százalékkal magasabb, havi bruttó 192 ezer forint, Csehországban 42 százalékkal több, havi bruttó 220 ezer forint.
A felmérés szerint a legalacsonyabb az átlagbére a gondozóként, személyi segítőként dolgozóknak: bruttó 106 ezer forint. Alig valamivel több az állami ellátásban dolgozó optikusoké, látszerészeké: ők havi bruttó 113 ezer forintot keresnek átlagosan, a masszőrök bruttó 115 ezer forintot, a fizioterapeuták 122 ezer forintot. A szociális dolgozók átlagfizetése bruttó 130 ezer forint, a nővéreké bruttó 134 ezer forint. A táplálkozási terapeuta/dietetikus asszisztensek átlagosan bruttó 136 ezer forintot, a szakápolók bruttó 142 ezer, a szülészasszisztensek bruttó 144 ezer, a radiológus asszisztensek átlagosan bruttó 145 ezer forintot keresnek. A mentőtisztek átlagfizetése havi bruttó 155 ezer, az orvosi laboránsoké 157 ezer forint.
A klinikai pszichológusok átlagosan havi bruttó 191 ezer forintért foglalkoznak a betegekkel. A főnővérek átlagfizetése 199 ezer forint. Csupán az orvosként dolgozók átlagjövedelme haladja meg a képzeletbeli bruttó 200 ezer forintos küszöböt: az orvosok (szakterülettől függetlenül) az állami intézményekben átlagosan havi bruttó 218 ezer forintért segítik gyógyulásunkat, magántulajdonú cégeknél havi bruttó 223 ezer forintért, a fogorvosok átlagosan havi bruttó 225 ezer forintért foglalkoznak fogaink egészségével és gyógyításával, magántulajdonú cégben pedig havi bruttó 245 ezer forintot keresnek átlagosan.
Az állatorvosok keresnek a legjobban
Figyelemreméltó adat, hogy a különböző munkakörök közül az állatorvosok havi bére a legmagasabb: bruttó 239 ezer, a magáncégeknél dolgozók átlaga 254 ezer forint. Az állami tulajdonban lévő egészségügyi intézményigazgató pozícióban dolgozók átlagosan havi bruttó 343 ezer forintot keresnek a felmérés adatai szerint.
Érdekességként néhány adat a megyék szerinti összehasonlítás eredményeiből: a felmérésben részt vevő valamennyi munkakör fizetési adataival számolt átlagjövedelmek szerint Komárom-Esztergom megyében a legmagasabb az egészségügyben dolgozók átlagbére: 187 ezer forint, Budapesten 181 ezer, Pest megyében 167 ezer forint. A középmezőny elején található Baranya és Hajdú-Bihar megye: mindkét megyében az átlagjövedelem havi bruttó 155 ezer forint. Fejér megyében 154 ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 153 ezer forint. Legalacsonyabb az átlagkereset Bács-Kiskun és Veszprém megyében: 125 ezer forint. Vas megyében, Csongrádban és Nógrádban havi bruttó 130 ezer, Tolna megyében 135 ezer az átlagfizetés.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?