kapubanner for mobile

68 évig dolgozott ugyanabban a boltban, most elbocsátották

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az angol Jill Cornick bolti dolgozó 1956-ban, mindössze 14 évesen kezdett el dolgozni a Blandfordban található Clarks cipőboltban. Közel hét évtizeden át dolgozott a Clarksnál, de most elbocsátottak az üzletből, amelynek az életét szentelte - mindössze egy hét felmondási időt kapott - írja a brit Metro újság.

Jill Cornick olyan odaadó dolgozó volt, hogy még az 1969-es nászútját is elhalasztotta, hogy részt vehessen egy tanfolyamon. Amikor fia, Jason 1975-ben megszületett, nem hagyta abba a munkát. Bevitte a gyemeket is dolgozni magával, és egy járókába tette, amíg kiszolgálta a vevőket. 

Ezen a héten azonban több évtizedes szolgálata hirtelen véget ért, miután a Clarks bejelentette, hogy azonnali hatállyal bezárja az üzletet.

Utolsó munkanapján vásárlók tömegei ugrottak be, hogy elbúcsúzzanak Jilltől. Virággal és csokoládéval köszönték meg neki sokéves munkáját. 

Jill elmondta: "Múlt csütörtökön közölték velünk, hogy hétfőn bezárunk. Ez mindannyiunkat egy kicsit sokkolt. 1956-ban kezdtem, és azóta ugyanabban az üzletben dolgozom. Jól éreztem magam a bőrömben, és reméltem, hogy még néhány évet dolgozhatok, mielőtt nyugdíjba megyek. Igazán nagy kár."

Metro

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek