Ötből két munkavállaló felmondana Romániában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMinden öt alkalmazottból kettő elégedetlen a munkahelyével vagy szakmájával, és még az idén váltani készül Romániában. Szakemberek szerint a fiatal generáció rugalmasabb – írja a kronika.ro.
Könnyebben váltunk munkahelyet – derül ki a BestJobs állásközvetítő portál által készített felmérésből, amit a kronika.ro idéz. Eszerint ötből két romániai alkalmazott mondja ma azt, hogy elégedetlen szakmai helyzetével, vagy úgy gondolja, hogy rossz ágazatban dolgozik, és számítása szerint 2019-ben munkahelyet vált. Minden tizedik munkavállaló külföldön képzelné el a jövőjét. A legtöbben a fizetés miatt váltanának, ők 50 százaléknyian vannak. 39 százalék a szakmai fejlődést említette. 28,5 százalék pedig a környezetváltozás miatt távozna új munkahelyre.
A megkérdezettek 27 százalék azt mondja, hogy nem szereti, amit csinál, vagy úgy értékeli, hogy az ágazat, amelyben dolgozik, nem felel meg a szakmai képességeinek.
A fiatalok könnyebben lépnek értelemszerűen. A technológiai fejlődés pedig azt eredményezi, hogy állandóan jelennek meg olyan munkahelyek és szakmák, melyekről öt évvel ezelőtt nem is hallottunk, vagy el sem tudtuk képzelni, hogy léteznek.
kronika.ro

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?