Pár nap maradt a SZÉP-kártyákon maradt összegek elköltésére
Pünkösdöt követően nagyjából még 3,1 milliárd forint május végig elköltendő összeg maradt a SZÉP-kártyákon - írja az MTI.
A szabályok szerint azok, akiknek a Szép-kártyájára 2016-ban utalták a juttatást, május 31-ig költhetik el a keretet. A határidőt követően lejár a juttatások érvényessége és a fel nem használt összegek visszakerülnek a munkáltatókhoz.
Az OTP Bank közleményében jelezte, a pünkösdi hétvégén 145 millió forinttal, 2,4 milliárd forintra csökkent a SZÉP-kártyáikon május 31-én lejáró összeg. A két évvel ezelőtt feltöltött 77,2 milliárd forint 97 százalékát már elköltötték - közölték.
Az MKB Bank SZÉP-kártya birtokosai a három napos ünnep alatt 30 millió forintot költöttek. Tíz nappal a lejárat dátuma előtt még 386 millió forint, az eredeti 13,6 milliárd forintos keret 2,8 százaléka várt felhasználásra - válaszolta az MTI kérdésére a bank. Az elköltésre váró keret a pénzintézetnél a következőképpen oszlik meg: a szálláshely alszámlán 148 millió forint, a vendéglátásén 138 millió forint, míg a szabadidőén 100 millió forint pihen.
A K

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon