Parragh László: a tavalyi bérmegállapodásnak a teljes magyar gazdaság a nyertese
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta a tavalyi bérmegállapodásnak a teljes magyar gazdaság a nyertese. A minimálbér további 8 százalékkal, a szakmunkás bérminimum pedig további 12 százalékkal nő jövőre a tavalyi hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően. A kamarai elnök ezt a jól képzett munkaerő megtartása és visszacsábítása miatt tartja fontosnak - írja az MTI.
Parragh László úgy vélte, továbbra is arra kell törekedni, hogy a bérek helyett a fogyasztást adóztassa a magyar állam. A járulékcsökkentésből származó többletforrást pedig a cégeknél kell hagyni, azért hogy azok technológiát fejlesszenek, új eszközöket vásárolhassanak, javítsák a versenyképességüket. Kiemelte, hogy mindenképpen a cégeknek kell eldönteniük, hogy mire használják a járulékcsökkentés miatt jövőre náluk maradó mintegy 240 milliárd forintnyi forrást.
Rámutatott arra, hogy a magyar gazdaság átlépett egy munkaintenzív gazdaságból egy technológiaintenzív gazdaságba. Ezt követi majd a tudásintenzív gazdasággá válás.
Hozzátette, hogy azok a cégek fognak igazán erősödni, amelyek elsődlegesen nem az emberi munkára építenek, hanem megpróbálnak technológiát fejleszteni, robotizálni, számítástechnikát alkalmazni, digitalizálni, az Ipar 4.0 programhoz kapcsolódni.
MTI
Rámutatott arra, hogy a magyar gazdaság átlépett egy munkaintenzív gazdaságból egy technológiaintenzív gazdaságba. Ezt követi majd a tudásintenzív gazdasággá válás.
Hozzátette, hogy azok a cégek fognak igazán erősödni, amelyek elsődlegesen nem az emberi munkára építenek, hanem megpróbálnak technológiát fejleszteni, robotizálni, számítástechnikát alkalmazni, digitalizálni, az Ipar 4.0 programhoz kapcsolódni.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?