kapubanner for mobile

Parragh szerint nem csalják el tömegesen a béremelést a cégek

A visszás módszerek tömegesen biztosan nem fordulnak majd elő, bátran állítható tehát, hogy az erről szóló fejtegetések alaptalanok - így fogalmazott a Magyar Idők kérdésére Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A többség ma pontosan tudja, hogy ha megfelelő nyugdíjat akar, akkor nemigen egyezhet bele illegális vagy féllegális megoldásokba - mondta a kamarai vezető a Magyar Időknek.

Hétfőn kiderült: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal NAV hamarosan minimálbér-emeléssel kapcsolatos ellenőrzésekbe kezd - jelentette be a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára. Tamásné Czinege Csilla elmondta: az alapot azok az adatszolgáltatások adják, amelyeket a cégek küldenek be a hivatalba.

Persze, a munkáltatók közül lesznek, akik nem így gondolkodnak, és ki akarnak bújni a fizetés alól.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk