Péntek Károlyé lett a 13. Országos Fiatal Vállalkozói Díj
A Fiatal Vállalkozók Hete keretén belül adták át a 13. Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. Ezzel az elismeréssel a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) minden évben azt a 18-40 év közötti vállalkozót tünteti ki, aki fiatal kora ellenére komoly értéket teremt pénzügyileg és társadalmilag egyaránt. Az Év Fiatal Vállalkozója díj 2021-es nyertese a mára milliárdos cégcsoportot felépítő Péntek Károly, a Windoor cégcsoport tulajdonosa lett.
Péntek Károly, a Windoor cégcsoport tulajdonosa Zalaegerszegen született, ott vállalkozik és ma is ott él családjával.
Első vállalkozását 22 évesen, lelkes friss diplomásként alapította, s nyílászárók forgalmazásával és beépítésével kezdett foglalkozni.
Vállalkozásai ma már közel 2,5 milliárd forintos árbevételt hoznak, miközben közel 70 család számára biztosítanak megélhetést. 2019-ben új piac felé nyitott, szabadidőközpontot fejlesztett, a koronavírus alatt pedig két új céget is alapított: autómosót, autószalont és szervizt épített a válság kellős közepén.
Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat legutóbb Zajdó Csaba, az Innonic Group és a Shoprenter tulajdonosa vehette át. A debreceni üzletember cégcsoportja által működtetett áruházakon keresztül realizálódik a teljes magyar internetes kereskedelem több mint 20%-a. Megoldásaikat több mint 65 ezer kereskedő használja világszerte.
A FIVOSZ és a JEUNE közös, az Év Leginnovatívabb Üzletfejlesztési Projektje különdíját a Hungarian Startup University Program kapta. A díjat Alberto Carvalho Neto, a JEUNE elnöke adta át Kölkedi Krisztiánnak, az Express Innovation Agency vezérigazgató-helyettesének, a HSUP egyik megálmodójának és alapítójának - közölte a FIVOSZ.
Fotó: FIVOSZ
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?