Pénteken várható a bérmegállapodás a BKV-nál
Pénteken megszülethet a 2017-es bérmegállapodás a BKV menedzsmentje és a két legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége között - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A lapnak Bolla Tibor, a fővárosi közlekedési társaság vezérigazgatója “több mint valószínűnek” nevezte a megállapodás lehetőségét, valamint arról beszélt, hogy az elviekben már elfogadott, összesen 15 százalékos béremeléssel kapcsolatban már csak egy apró részletkérdésben van vita.
A januárig minden dolgozónak visszamenőlegesen járó 10 százalékos növekmény fölött 5 százalékot differenciáltan osztanának szét, és az érdekvédők azt szeretnék, hogy annak zömét a legalacsonyabb jövedelműek kapják. Bolla Tibor szerint így 15 százalék fölötti mértékben emelkedhet a járművezetők és karbantartók fizetése, azonban ennek módját még pontosítani kell.
Elmondta, hogy a bérmegállapodás tartalmazni fogja a BKV-t is érintő munkaerőhiány orvoslását is. A lap megkérdezte Gulyás Attilát, a VTDSZSZ elnökét, aki szerint a béremelésről számszakilag már nincs vita, az ugyancsak visszamenőlegesen járó differenciálás elveiben, az egyösszegűségben kell megállapodni, és akkor május elseje előtt aláírják az egyezséget. Ebben az esetben visszavonják a március végén bejelentett, azóta felfüggesztett sztrájkot.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?