Programozást tanít menekülteknek egy fiatal fiú
Egy 27 éves svájci-magyar fiatal barátaival közösen programozást kezdett tanítani menekülteknek. Céljuk, hogy integrálják őket, valamint csökkenteni a munkaerőhiányt az informatikai szektorban - írja a HVG.
Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában munkaerőhiány van, ez nagyban érinti az informatikai szektort is. Egy uniós kutatás szerint Európában 600-700 ezer fős hiány van szoftverfejlesztőből, és ez 2020-ra 900 ezres lesz. Magyarországon egy két évvel ezelőtti jelentés szerint az informatikai állások 3,5 százalékát nem tudják betölteni a cégek. A vállalkozások erre találták ki, hogy fizetős gyorstalpalókon megtanítanak bárkit programozni, és utána garantált munkát is kínálnak.
Vincent ismerőseivel közösen tavaly októberben létrehozta a Project Integration elnevezésű egyesületet, amelynek elsődleges célja, hogy a focizás mellett a programozás oktatását is kínálják a fiatal menekülteknek.
Tavaly ősszel indult az első kurzus
Priya Burcival együtt 2016 novemberében, munka és iskolavégzés közben indították el a képzést, amely kezdetben nem is tűnt olyan nehéznek. Termet például a genfi Impact Hubtól kaptak, két informatikus elvállalta, hogy heti kétszer tanítsanak menekült fiataloknak HTML, CSS és Javascript kódolást.
Az első négy hónapos kurzusra 17 és 30 év közötti afgánok, szudániak, szomáliaiak és palesztinok jelentkeztek. Nők nem, mert eddig csak férfiakat elhelyező menekülttáborokkal tudták felvenni a kapcsolatot. De a távlati cél, hogy a végzettek fele nő legyen, ezért augusztusban csak lányoknak indítanak képzést.
A képzés francia nyelven folyik, hogy a nyelv ne legyen korlát az álláskeresésnél. A legnagyobb gondot a nyelv nem ismerete jelenti. A Project Integrationnal viszont úgy gondolják: ha a menekültek olyat tanulnak, amit élveznek, az a nyelvtanulásban is motivációt jelenthet. Egyre több önkéntes és cég jelentkezett, hogy felszerelést, termet és munkaerőt kínáljon.
A végső cél az elhelyezkedés
A cél egy ingyenes professzionális képzés: a menekültekből olyan informatikusokat képezni, akiket a cégek akár már másnap alkalmazhatnak. “Ehhez persze pénz és idő kell, hiszen ebből nem tudunk mi sem megélni. De egyrészt emberileg szép feladat, másrészt elismerés, hogy az ötletedet egyszer csak megvalósítod, és még sikeres is” - meséli a fiatal fiú.
De vajon a cégek és a Svájcban élők mennyire nyitottak a menekültekre, és hogy dolgoznának-e együtt velük? Baumgartner szerint Svájcban is van félelem, de nincs gyűlölet, mint Magyarországon. Még ha valaki rossz szemmel is nézi a menekülteket segítő terveiket, az hamar megérti az érveiket: végső soron az állampolgárokon segítenek, hiszen ha a menekülteknek van munkája, akkor nincs szüksége segélyre, így az államnak kevesebb a kiadása. A jövőben a svájci munkanélküliek előtt is megnyitnák a képzést, amit az egyik szír önkéntes tanár vetett fel.
HVG
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 2 hete
- Így lesz üzleti érték a társadalmi felelősségvállalásból 3 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 4 hete
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?