Puci és Egér, avagy a kötelességtudat csapdája

Darnyi Tamásnak - becenevén Pucinak - 1994-es visszavonulásáig többek között 4 olimpiai, 4 világbajnoki és 8 Európa-bajnoki aranyérmet akasztottak a nyakába.

Egerszegi Krisztina - becenevén Egér - 1996-os búcsúzásáig az olimpiákon 5-ször, a világbajnokságokon 2-szer és az Európa-bajnokságokon 9 alkalommal állt fel a dobogó legmagasabb fokára.

Egér és Puci ugyanazokban az években hasították a vizet a világ legnagyobb olimpiai úszómedencéiben. Igazi jó barátok voltak, akik számtalanszor a rajtkőig kísérték egymást, hogy lazítsák a másikban a verseny stresszel teli izgalmát. Nem véletlen hát, hogy igen sok tekintetben nagyon is hasonlítottak egymásra. Egy lényeges dologban azonban rendkívül különböztek egymástól.

1998-ban Egerszegi Krisztina egy interjújában így emlékszik vissza a versenyéveire:

"- A vízben az utolsó percekben legtöbbször annak az öröme volt bennem, hogy jaj de jó, már csak ez az 50 méter van, már csak ez az utolsó 25 méter van, utána jön a nyaralás. Semmilyen nagy világmegváltó gondolat vagy érzés nem volt bennem."

"- Atlanta után nagyon sokáig nem mertem lemenni az uszodába. Attól féltem, amit más élsportolóktól és világbajnokoktól hallottam, hogy abbahagyják, és aztán őrülten kezd hiányozni nekik. ... Végül aztán novemberben lementem, és történt valami, ami mindent csodálatossá és könnyűvé tett. Ott álltam a medence szélén, és hirtelen minden, az egész közeg teljesen idegennek tűnt. Lent voltak a többiek, úsztak, és azt éreztem, mint amikor egy kívülálló lemegy az uszodába és látja, hogy pár ember edz. Semmi olyan nem volt, ami egy kicsit is megdobogtatta volna a szívemet. Hála Istennek, ez azóta is így van."

Ezért történt úgy, hogy Darnyi Tamással ellentétben Egerszegi Krisztina nem alapította meg saját úszóiskoláját.

S hogy mi húzódhat ennek a történetnek a hátterében? Kettejük különbözőségét a magam részéről úgy értelmezem, hogy míg Darnyi szenvedélyből és tehetségből, addig Egerszegi "csupán" tehetségből állt oly sokszor a dobogó legfelső fokára.

Egy workshopomon, amikor Egerszegi és Darnyi példájáról beszélgettünk, az egyik résztvevő sokatmondóan Egér kötelességtudatát hangsúlyozta. Úgy vélem, igaza volt. Míg Puci belső motorját a szenvedély hajtotta, addig Egér kötelességtudatból külső várakozásoknak (szülők, edzők, versenyzőtársak) akart megfelelni. Ezt nevezem én a kötelességtudat csapdájának.

Hogy a helyzet általam való értelmezése megfelelő-e vagy sem, nem tudhatom. Mindenesetre az ad némi bizonyságot, hogy jómagam úgyszintén 14 évig vergődtem a kötelességtudat kelepcéjében. 14 esztendőn keresztül nyújtottam kivételes teljesítményt egy olyan munkában, amelyet tiszta szívemből utáltam.

Így hát a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a kötelességtudat igenis veszélyes. Tudom, és látom, hogy emberek rengetege ahelyett, hogy a szenvedélyének szentelné az életét, halála napjáig bennragad a saját kötelességtudatának a csapdájában. Ők azok, akikre úgy emlékezünk, hogy milyen rendes melós volt Józsi bácsi, vagy, hogy az a drága Marika, aki feláldozta magát a családjának.

Az egyik olvasóm, akit ma is a markában tart az a csapda, amely engem sem engedett 14 hosszú éven keresztül, mindig szomorúan és vágyakozón mondja, mennyire irigyli és csodálja a szabadulásomat.

Bár a kötelességtudatot pozitív emberei tulajdonságként tartjuk számon, mégis a szenvedély gyilkosává válhat. Hiszen végtelen azoknak a tevékenységeknek a tárháza, amelyekben szenvedély nélküli tehetséggel is elérhetjük a kiválóságot. Ám létezik valami, amit nem lehet kötelességtudatból cselekedni.

Ha pozícióban vagy, akkor kötelességtudatból is nagyszerűen menedzselhetsz. Kitűnően tervezhetsz, szervezhetsz, ellenőrizhetsz. Mindez hit és szenvedély nélkül is tökéletesen művelhető.
Azonban embereket vezetni, arra inspirálni őket, hogy higgyenek a szenvedélyükben és a tehetségükben, és hogy ez által teljesedjenek ki a munkájukban és az életükben, ezt kötelességtudatból tenni teljességgel hiteltelen és esélytelen.

Mert olimpiai bajnok lehetsz szenvedély nélkül is. De emberek hiteles vezetője sohasem.

Vezetői Mesterműhely HR Blog
HR Blog