kapubanner for mobile

Redőnyök szerelése házilag: meg kell próbálni!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A redőny házi szerelésével sokan nem szívesen próbálkoznak meg, pedig ha a saját kezünkbe vesszük az irányítást, súlyos tízezreket spórolhatunk meg.

A műanyag vagy alumínium redőnyök telepítése bárki számára váratlanul könnyedén elvégezhető feladat, de a kisebb javításokhoz, cserékhez sem kell feltétlenül szakembert hívni.



Mikor hívjunk mindenképpen szerelőt?



Először is tisztázzuk: az, hogy magunk végzünk el bizonyos műveleteket, nem jelenti, hogy ne tisztelnénk a redőnyös szakemberek munkáját. Vannak olyan esetek, amikor tényleg csak ők tudnak segíteni, és természetesen az ő szakértlemüknek és tapasztalatuknak köszönhető, hogy egyáltalán próbálkozni lehet azzal, hogy a saját kezünkbe vegyük az irányítást.

Érdemes szakember segítségét kérni a régi, fa-, beépített tokos redőnyök cseréjéhez. Itt a szerkezetek sokszor egészen bonyolultak, a munka pedig veszélyes is lehet, hiszen sokszor a polgári házak emeletén, az ablakban egyensúlyozva kell megoldani a le- és felszerelést.

Ha a korábbi redőnyünknek valamilyen hibája volt, szintén érdemes szakembert kérni annak kijavítására, hogy az újnál már ne keletkezzen probléma. A vakolható tokos redőnyök szintén trükkösek lehetnek, de ezek szerelésével már lényegesen könnyebb otthon is megbirkózni.

Milyen műveleteket végezhetünk el otthon, könnyedén?



Van néhány teljesen egyszerű javítás, amit bárki elvégezhet otthon. A végzáró elemek, stiftek, de még a lamellák cseréje sem boszorkányság. Ezeknek a javítását azért szokás szerelőre bízni, mert sokan nem tudják, hogy hol szerezhetik be a pótalkatrészeket. Szerencsére az interneten ma már szinte minden apróság megrendelhető. A Redőny Diszkont weboldalán például nem csak vásárolni lehet, de sokféle munkához még segédletek is találhatók.

A redőnyautomata javítása vagy a redőnymotor beszerelése is szinte gyerekjáték, ha követjük az utasításokat. Ha van egy kis gyakorlatunk a mérésben, vízszintezésben, csavarozásban, ezekkel a művelekkel néhány óra alatt végezhetünk. Az ilyen nagyobb feladatok esetén a spórolás már kézzelfogható. A megtakarított pénzt akár arra is fordíthatjuk, hogy tartósabb, időtállóbb megoldást válasszunk.

Érdekességek, kihívások, buktatók



Rengeteg apróbb baleset van, amit otthon is el lehet hárítani. Az elakadó redőnyautomata például az egyik legbosszantóbb hiba. Ha valami félrecsúszik, a fémszerkezet könnyen belevághat a gurtniba. A redőnyautomatánál általában már a szétszedés és összerakás is segít, de az automata cseréje sem boszorkányság.

Redőnygurtni szakadása esetén sem kell kétségbe esni. Az új szalag könnyen befűzhető a régi helyére. Akármilyen félelmetes is a jelenség, a hiba nem helyrehozhatatlan.

Megfelelő alkatrész-utánpótlással és minimális gyakorlattal bátran belevághatunk az otthoni redőnyszerelésbe. Gyorsan és könnyen dolgozhatunk, ráadásul rengeteg pénzt takarítunk meg a munka során.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek