Rossz helyzetben van a sütőipar
A Magyar Pékszövetség más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonló támogatási rendszer kidolgozását, például áfacsökkentést sürgetne a sütőipari vállalkozások számára, miután az ágazat tartalékai kimerültek, a vállalkozások többsége veszteséges, az ágazati nyereség pedig nulla körüli - írja az MTI.
Hozzátette: a költségek emelkedését ugyanakkor a nagy áruházláncokkal nem lehet elismertetni, noha most például a liszt ára nő majd előreláthatólag 5-10 százalékkal. Az ezer magyar, működő sütőipari vállalkozás mintegy 60 százaléka veszteséges - jegyezte meg.
Septe József arról is beszélt, hogy a magyar sütőipari cégek versenyhelyzetét a belföldi piacon rendkívüli mértékben rontják az albán pékségek, mintegy 500 ilyen működik Magyarországon. Az albán pékségek ugyanis Septe József szerint nem tartják be a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait, így költségeik, ebből következően áraik is alacsonyabbak, mint a magyar vállalkozásoké.
A nyereség- és a munkaerőhiány miatt pedig nem jut pénz a fejlesztésre, pedig például az automatizálás létkérdés lenne a pékségekben. A technológiai megújulás elmaradása rontja a költséghatékonyságot, a többletköltséget pedig a kereskedők, a multik nem hajlandók megfizetni, a legtöbbször még akkor sem, ha az indokolt. Ezért lenne szükség az ágazatot támogató programra, például az általános forgalmi adó csökkentésére a kenyérnél és más sütőipari termékeknél - mondta az elnök, megjegyezve, hogy ezen a területen kicsi a fogadókészség.
Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője közölte: az élelmiszeripar mintegy 5 ezer vállalkozásának negyede sütőipari cég. A 90 ezer élelmiszeriparban foglalkoztatott 20 százaléka a sütőiparban dolgozik. Magyarországon évente kenyérből mintegy 37 kilogramm, péksüteményből pedig mintegy 15 kilogramm a fejenkénti átlagos fogyasztás.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Radlóczky Zsófia öt éve légiforgalmi irányító, de már 12 éves kora óta erre a hivatásra készült, amire édesapja inspirálta. Élvezi a... Teljes cikk
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége és az Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete friss jelentése szerint az EU-ban minden harmadik nő... Teljes cikk
A pék olyan élelmiszeriparban dolgozó szakember, aki kenyér, péksütemények, kalácsok, kiflik, zsemlék és egyéb pékáruk előállításával... Teljes cikk
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 6 napja
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 6 napja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 2 hete
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 3 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 3 hete


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben