Sikeres volt a bértárgyalás a SPAR és a KASZ között
Eredményesen zárult a közel 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete között lezajlott bértárgyalás. A SPAR Magyarország a garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít béremelést a dolgozók számára, melyet kiegészít egy saját hűségprogram bevezetésével. A legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz - derül ki a cég sajtóközleményéből.
Az SPAR saját - választható béren kívüli juttatásokat tartalmazó - hűségprogram bevezetésével kívánja honorálni a lojalitást. Ennek értelmében a vállalat valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2018-tól továbbra is megkapja az évi 100 ezer forintnyi készpénzes juttatást. Ezen felül pedig azok, akik több mint egy éve a cég alkalmazásában állnak -a SPAR-nál eltöltött évek számától függően - éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint béren kívüli juttatásban is részesülnek. Ebben az esetben a munkavállalók dönthetnek arról, hogy azt SZÉP-kártyán, vagy SPAR ajándékkártyán kívánják megkapni. Emellett megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, mely a kiemelt időszakokban 10% kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával.
„Terveink szerint a munkatársi létszámunk 2018-ban tovább fog nőni, elsősorban az új beruházásaink miatt. A fluktuációs rátánk pedig egy év alatt közel 7 százalékponttal csökkent, mely alátámasztja a bérfelzárkóztatási stratégiánk helyességét” - emelte ki Maczelka Márk kommunikációs vezető.
A SPAR Magyarország 2018-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével - és ezzel együtt új munkahelyek teremtésével - valamint a meglévő áruházak felújításával: az idei beruházási keret meghaladja a 23 milliárd forintot, melyet az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be. Ennek keretében közel 20 áruház megújítása és több új áruház átadása valósulhat meg.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?