Sok diák még karácsonykor dolgozik
Minden második diák vállal munkát tanulás mellett, a karácsony előtti időszakban pedig ötször annyian dolgoznak - számol be róla a Tények.
Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉsz) elnöke elmondta a riportban az iskolaszövetkezetek az idei év első nyolc hónapjában annyi árbevételt termeltek, mint tavaly egész évben.
Egyre több munkáltató alkalmaz diákokat, valamint az iskolaszövetkezetek közötti verseny is ezt erősíti. A verseny tárgya pedig az, hogy minél több diáknak tudjanak olyan munkát adni, amely kapcsolódik tanulmányaikhoz, szakmai fejlődésükhöz. Mentori és gyakornoki fórumokat indítanak, így a diákok akár már tanulmányaik alatt megtalálhatják későbbi munkahelyüket.
Év vége felé még jobban megnő a diákmunka iránti igény, mivel a karácsonyi időszakban a kereskedelem is fellendül, valamint a szabadságolások, leltározások miatt is nagyobb szükség van plusz munkaerőre.
Ilyenkor ötödével több diák vállal munkát, mint év közben. Jellemzően vásárokban, boltokban vagy raktárakban végeznek könnyű fizikai munkát, de továbbra is népszerű az irodai munka is.
Tények

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?