Sokan keresnek többet január 1-től
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAhogy arról már számos alkalommal hírt adtunk, január elsejétől nő a minimálbér, a garantált bérminimum. 1,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak. A belügyhöz tartozó életpályák illetménye, valamint a közfoglalkoztatotti bér is emelkedik kis mértékben. Valamint január 1-től 30 ezer forintra nő a kétgyermekeseknek járó adókedvezmény.
A minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkennek, majd 2018-ban a minimálbér újabb 8 százalékkal, a bérminimum 12 százalékkal nő, és legalább 2 százalékponttal csökkennek a járulékok.
Ennek megfelelően 2017 január elsejétől az alapbér kötelező legkisebb összege havi 127 500 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum 161 000 forint.
Vállalati oldalon a társasági adó mértéke egységesen 9 százalékra mérséklődik a korábbi 19, illetve 10 százalékról, valamint a kisvállalati adó (kiva) mértéke 2 százalékponttal, 14 százalékra csökken.
Januártól csökken a vállalkozó által fizetendő közteher mértéke, a dolgozói juttatások adóalapjának megállapításához alkalmazandó szorzó - 1,19-szeresről - 1,18-szorosra mérséklődik, így akár ennyivel magasabb összegű cafeteria-keretet biztosíthat dolgozójának a vállalkozó.
A nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet értelmében 1,6 százalékkal kell emelni a január 1-jét megelőző időponttól megállapított vagy folyósított nyugdíjat, illetve egyebek mellett az árvaellátás, a szolgálati járandóság, az özvegyi járadék, a rokkantsági ellátás, a baleseti járadék, a rehabilitációs ellátás és a vakok személyi járadékának összegét.
A belügyi illetményemelés érinti a rendőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási dolgozókat, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a titkosszolgálatok hivatásos tagjait. A 2015 júliusától indult rendvédelmi életpályamodellnek köszönhetően először 30 százalékkal nőtt az érintettek bére, amelyet évente újabb 5-5 százalékkal növelnek, így összességében 2019-ig átlagosan 50 százalékos béremelés valósul meg.
Az intézkedés mintegy 60 ezer hivatásos dolgozót érint, a jövő évi költségvetésben pedig 18 milliárd forint pluszforrást jelent. Az életpályamodellnek köszönhető béremelés összköltsége 250 milliárd forint.
2015-től a rendőrök életpályamodelljéhez hasonlóan honvédelmi életpályamodellt alakítottak ki, ennek keretében először ugyancsak 30 százalékkal nőtt, majd 2019-ig évente 5-5 százalékkal emelkedik a katonák illetménye.
Életbe lépett a honvédelmi egészségkárosodási ellátás rendszere, amelyben azoknak, akik legalább 10 éve szolgálják a hazájukat, de önhibájukon kívül baleset vagy betegség miatt alkalmatlanná válnak a feladatuk ellátására, további foglalkoztatási lehetőséget kínálnak, vagy ha ez az egészségi állapotuk miatt nem lehetséges, károsodási járadékra válnak jogosulttá. A rendvédelmi területen is bevezetnek ilyen járadékrendszert.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatottak bére 2017. január elsejétől 81 530 forint lesz a jelenlegi 79 155 forint helyett, míg a legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltésénél a közfoglalkoztatott garantált közfoglalkoztatási bére 106 555 forintra emelkedik a jelenlegi 101 480 forintról.
Január 1-jétől 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik, havi 30 ezer forintra.

Társasági adó 9%

1,6%-os nyugdíjemelés
A nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet értelmében 1,6 százalékkal kell emelni a január 1-jét megelőző időponttól megállapított vagy folyósított nyugdíjat, illetve egyebek mellett az árvaellátás, a szolgálati járandóság, az özvegyi járadék, a rokkantsági ellátás, a baleseti járadék, a rehabilitációs ellátás és a vakok személyi járadékának összegét.
Rendőrök, tűzoltók, terrorelhárítók, bv, titkosszolgák béremelése
A belügyi illetményemelés érinti a rendőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási dolgozókat, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a titkosszolgálatok hivatásos tagjait. A 2015 júliusától indult rendvédelmi életpályamodellnek köszönhetően először 30 százalékkal nőtt az érintettek bére, amelyet évente újabb 5-5 százalékkal növelnek, így összességében 2019-ig átlagosan 50 százalékos béremelés valósul meg.
Az intézkedés mintegy 60 ezer hivatásos dolgozót érint, a jövő évi költségvetésben pedig 18 milliárd forint pluszforrást jelent. Az életpályamodellnek köszönhető béremelés összköltsége 250 milliárd forint.
2015-től a rendőrök életpályamodelljéhez hasonlóan honvédelmi életpályamodellt alakítottak ki, ennek keretében először ugyancsak 30 százalékkal nőtt, majd 2019-ig évente 5-5 százalékkal emelkedik a katonák illetménye.
Életbe lépett a honvédelmi egészségkárosodási ellátás rendszere, amelyben azoknak, akik legalább 10 éve szolgálják a hazájukat, de önhibájukon kívül baleset vagy betegség miatt alkalmatlanná válnak a feladatuk ellátására, további foglalkoztatási lehetőséget kínálnak, vagy ha ez az egészségi állapotuk miatt nem lehetséges, károsodási járadékra válnak jogosulttá. A rendvédelmi területen is bevezetnek ilyen járadékrendszert.
Közfoglalkoztatottak bére
A teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatottak bére 2017. január elsejétől 81 530 forint lesz a jelenlegi 79 155 forint helyett, míg a legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltésénél a közfoglalkoztatott garantált közfoglalkoztatási bére 106 555 forintra emelkedik a jelenlegi 101 480 forintról.
Január 1-jétől 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik, havi 30 ezer forintra.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?