Tömeges leépítés a Nestlénél: 16 ezer munkahely szűnik meg
Drasztikus átalakításba kezd a Nestlé: az új vezérigazgató, Philipp Navratil bejelentette, hogy világszerte 16 ezer munkahelyet szüntetnek meg a következő két évben – írja a Bloomberg. A döntés célja a hatékonyság növelése és a vállalat megújítása, a leépítés pedig a cég teljes munkaerejének mintegy hat százalékát érinti.
Navratil szerint a döntés fájdalmas, de elkerülhetetlen, mert a világ gyorsan változik, és a Nestlének alkalmazkodnia kell a piaci kihívásokhoz. A vállalat célja, hogy 2027 végéig 3 milliárd svájci frank költségmegtakarítást érjen el – ez 500 millió frankkal több, mint a korábbi célkitűzés.
A Nestlénél az utóbbi hónapokban komoly vezetői válság is zajlott. Navratil elődjét, Laurent Freixe-t mindössze egy év után menesztették, miután kiderült, hogy eltitkolt egy munkahelyi viszonyt. A botrány nyomán a vállalat elnöke, Paul Bulcke is idő előtt távozott, helyét az Inditex (a Zara anyavállalata) korábbi vezérigazgatója, Pablo Isla vette át.
A leépítés része annak a szélesebb stratégiának, amely a Nestlé működésének modernizálását, valamint a termelési és logisztikai folyamatok egyszerűsítését célozza. Az új vezetés szerint a vállalatnak gyorsabban és rugalmasabban kell reagálnia a változó fogyasztói szokásokra és a gazdasági környezet kihívásaira.
A Nestlé a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari cége, több mint 260 ezer embert foglalkoztat, és több száz márkát – köztük a Nespresso, a KitKat és a Maggi termékeket – gyárt világszerte. A mostani bejelentés azonban azt jelzi, hogy a cég jövőjét a költségcsökkentés és a hatékonyság határozhatja meg a következő években.
"Elárultak minket a gépek" – íme 40 szakma, amit az AI a kihalás szélére sodor
- kattintson!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?