Stagnál a foglalkoztatottság, hízik a versenyszféra
32 ezer fővel többen dolgoztak a vállalkozási szektorban 2011 első kilenc hónapjában, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 691 ezer fő volt január-szeptemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-szeptemberben 1 millió 851 ezren dolgoztak, 32 ezer fővel, 1,7 százalékkal többen, mint 2010 első háromnegyedében. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 38 ezer fővel, 4,9 százalékkal lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.
A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők száma szeptemberben 69 ezer fő volt, így a három negyedév átlagában közel 58 ezer fős volt a létszámuk, 73 százalékuk részmunkaidőben dolgozott. A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 677 ezren álltak alkalmazásban, 1,3 százalékkal kevesebben, mint 2010. január-szeptemberben.
Stagnált a foglalkoztatottság
A nemzetgazdaság megfigyelt szervezeteinek körében a foglalkoztatottak 2 millió 691 ezres létszáma közel annyi volt, mint 2010. január-szeptemberben. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210.100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214.500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.500 forint volt.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,3 százalékkal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (458.000 forint), ezt az információ és kommunikáció (392.500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (366.500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.600 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147.900 forint) ágakban dolgozók kerestek.
A költségvetési szférában a foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január-szeptemberben a teljes munkaidősök mintegy 46 százaléka átlagosan 5.200 forint juttatást kapott ezen a címen.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első kilenc hónapjában átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 2,0 százalékkal emelkedett.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139.400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99.200, a szellemi foglalkozásúaké 180.700) forint volt, 5,7 százalékkal magasabb az előző évinél.
A 223.800 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,5 százalékkal haladta meg a 2010. január-szeptemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalék volt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A gazdaságilag inaktívak aránya a 15–74 éves népességből - grafikon 1 napja
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 2 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 4 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 7 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?