kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Startupokat és scaleup innovátorokat keresnek – 1 millió euró összegű díjazás a tét

Az EIT Community Booster programra olyan európai startup és scaleup vállalkozások jelentkezését várják, amelyek az új európai Bauhaus kezdeményezés céljaival összhangban álló innovatív megoldásokkal képzelik el üzleti növekedésüket. A 20 kiválasztott vállalkozás 1 millió euró összértékű támogatást kap növekedési tervei megvalósításához.

A vállalkozók a változás motorjai. Ezen filozófia mentén indít az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), valamint az Intézet 5 tematikus innovációs közössége új programot, hogy elősegítse az új európai Bauhaus kezdeményezés sikerét és hozzájáruljon egy fenntarthatóbb és befogadóbb Európa megvalósításához.

Az EIT Community Booster programot az EIT Digital szervezete fogja össze, a program megvalósításában pedig további 4 tematikus innovációs közöség vesz részt: az EIT Climate-KIC, az EIT Food, az EIT Manufacturing, valamint az EIT Urban Mobility is. Az öt innovációs szervezet olyan startup és scaleup cégek jelentkezését várja, amelyek a városi élet, az ipar, a klímaváltozás, az élelmiszer szektor, a jólét és egészség valamint az életminőség területén kínálnak fenntartható módon üzleti potenciállal kecsegtető megoldásokat, amelyek a nemzetközi piacokat is forradalmasíthatják.

A program során 20 kiválasztott vállalkozás egyenként 50 ezer euró támogatásban részesül növekedési tervei megvalósításához. A támogatáshoz a résztvevők részben közvetlen kifizetés formájában, részben pedig olyan szolgáltatásokon keresztül jutnak hozzá, amelyek segítségével növekedési pályára állíthatják vállalkozásukat.

Az Európai Bizottság azzal a célkitűzéssel indította el az új európai Bauhaus kezdeményezést, hogy a kontinens polgárainak összefogásával pozitív, kézzelfogható eredményekké alakítsa az európai zöld megállapodás törekvéseit. Ennek megfelelően az EIT Community Booster olyan startup és scaleup vállalkozásokat keres és kíván támogatni, amelyek tevékenységükben az új európai Bauhaus három pillérét képviselik:

  1. Fenntarthatóság: klímacélok, körforgásos gazdaság, zéró szennyezés, biodiverzitás,
  2. Esztétikum: élmény és stílus a funkcionalitáson túl,
  3. Befogadás: sokszínűség, hozzáférhetőség, megfizethetőség.

A kezdeményezés ötvözi a globális és a lokális megközelítés elvárásait, ösztönzi a közösségi tudásra építő részvételt és a transzdiszciplináris megoldásokat.

Gioia Ghezzi, az EIT igazgatótanácsának elnöke elmondta: "Az EIT közösség támogatja az új európai Bauhaus kezdeményezés célkitűzéseit, és az elmúlt években olyan ökoszisztémát épített fel, amelynek segítségével Európa-szerte képes megtalálni az izgalmas ötleteket és ígéretes startupokat. Biztosak vagyunk benne, hogy új programunk segítségével olyan kreatív és innovatív megoldásokat fedezünk fel és segítünk a tovább fejlődésben, amelyek új dimenziókat nyitnak meg a fenntartható, esztétikus és megfizethető életterek kialakításában Európában."

Az EIT közösség Európa vezető innovációs szervezete, ökoszisztémája, amely kiterjedt hálózattal és gazdag tudásbázissal rendelkezik. Az új program ezeket az erőforrásokat felhasználva kapcsolja össze az EIT Digital, az EIT Climate-KIC, az EIT Food, az EIT Manufacturing és az EIT Urban Mobility berkein belüli működő legjobb, az üzleti növekedést támogató programokat.

Az új program keretében a fejlődés különböző szakaszaiban járó vállalkozások komplex támogatásban részesülnek az alapfokú üzleti képzésektől a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés biztosításán át a nemzetközi piacra lépésben nyújtott segítségig. A támogatás célja, hogy a kiválasztott vállalkozások, innovátorok képesek legyenek megvalósítani növekedési céljaikat, könnyebben juthassanak forrásokhoz és léphessenek ki a nemzetközi piacokra. Működési területüktől és tapasztalatuktól függően a vállalkozók az EIT Community Booster összesen 5 alprogramja közül egyhez, de akár többhöz is csatlakozhatnak, ezen keresztül vállalva részvételt az új európai Bauhaus kezdeményezés célkitűzéseiben.

Az EIT Community Booster öt alprogramja a következő:

  • EIT Digital Accelerator: olyan scaleup vállalkozások jelentkezését várják, amelyek a digitális transzformációban rejlő potenciált kiaknázva fejlesztenek innovatív, több iparágban, városban és közösségben is használható megoldásokat, a zöld, biztonságos és fenntartható jövő érdekében, egyszerre képviselve a körforgásosság, a befogadás és az esztétikum elveit.
  •  
  • The Clean Cities ClimAccelerator: az alprogram olyan startupokat céloz, amelyek a megújulóenergia-ipar, a közlekedés, a zöldterület-fejlesztés és az energiatakarékos átalakítások területén lépnek fel innovatív megoldásokkal, hozzájárulva ezzel a fenntarthatóbb, egészségesebb és tisztább városi környezethez és ezen keresztül a polgárok életminőségének javításához.
  •  
  • EIT Food Accelerator Network: az alprogram olyan startupokat vár, amelyek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén kívánnak hatást gyakorolni, és elkötelezettek egy egészségesebb, megbízhatóbb és fenntarthatóbb élelmiszerlánc kialakítása iránt, egyaránt a helyi és globális közösségek számára.
  •  
  • EIT Manufacturing Accelerator: az alprogram célja, hogy olyan startupokat támogasson, amelyek "zöldebbé" tehetik a különböző gyártó tevékenységeket és azok társadalmilag is fenntartható átalakítását tartják szem előtt. Integrálják a hosszú távú, a termék egész élettartamára kiterjedő gondolkodást az ipari ökoszisztéma működésébe.
  •  
  • EIT Urban Mobility Accelerator: azon startupok jelentkezését várják, amelyek célja megtalálni a beépített, burkolt városi felületek fenntarthatóbb, "zöldebb" alternatíváit, ezzel együtt növelve a városi biodiverzitást, elősegíteni a városi polgárok jólétét célzó szabad hozzáférésű szolgáltatások és/vagy a mindenki számára elérhető közlekedési megoldások terjedését a társadalmi integráció egyik fő oszlopaként.

Hogyan lehet jelentkezni?

A program jelentkezési határideje 2021. december 17., 23:59 CET. A programokról, kiválasztási kritériumokról és elnyerhető díjakról további információ a program weboldalán található.

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk