kapubanner for mobile

Swing manager

A swing manager az internet szerint is nagyon McDonald’s specifikus. Elég ha bepötyögjük a google-ba, az első jó pár találat a McDonald’s-szal együtt jeleníti meg a kifejezést.

A munkakör leírását Gáspár Ferenc, a McDonald's HR-igazgatója készítette arról, hogy mi is az adott pozíció betöltőjének feladata a McDonald'snál.

Egy étterembe besétáló vendég viszonylag nehezen állapítja meg, hogy ki a műszakban a swing manager. Hogy miért? Mert ők ugyanolyan munkafeladatokat is ellátnak, mint a többi éttermi kolléga, azonban e mellett kisebb vezetői feladatokkal is megbízzuk őket attól függően, hogy a konyhai vagy a kiszolgálási területen dolgoznak. A munkaköri elvárásokban igen nagyvonalúak vagyunk, hiszen nem elvárás a swing, mint táncműfaj részletes ismerete. Tehát ők azok, akik amellett, hogy ellátják a feladatukat a saját munkaállomásukon, az adott területen munkát végző kollégák munkáját segítik, irányítják visszajelzést adnak és irányítják.

Az ő felettesük az éttermi hierarchiában a műszakvezető, akinek a jobb keze a swing manager.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek