kapubanner for mobile

Szakdolgozói bértábla alapján szeretnék a védőnők a fizetést

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Bár 2012 óta 40 százalékkal több jut a védőnői szolgálatok finanszírozására, azonban ennek az összegnek csak egy része fordítódott fizetésemelésre. A Magyar Védőnők Országos Egyesülete azt szeretné elérni, hogy ne a közalkalmazotti, hanem a szakdolgozói bértábla alapján kapják a bérüket a védőnők, írja az Inforadio.hu.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence elmondta, hogy a védőnői szolgálatok finanszírozásában 2012-ben első körben 14 százalékos díjemelést hajtottak végre, ezt követte 2013-ban egy újabb 13 ezer forintos, majd 2014-ben egy 28 400 forint emelés, idén novembertől pedig további 33 ezer forinttal bővül a keret - írja az Inforadio.hu.

Az a védőnő, aki 2010-ben 257 ezer forintot keresett, 2017 novemberétől 385 ezer forintot fog kapni, hangsúlyozta az államtitkár. Ugyanakkor Magyar Védőnők Országos Egyesülete szerint a bővülő finanszírozást a jogszabály-módosítás előtt csak részben fordították a fizetések emelésére. Így a szervezet elnöke, Csordás Ágnes elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a védőnők juttatásait a szakdolgozói bértábla alapján fizessék ki, mert jelenleg a több évtizede és a pályakezdő kollégáik bérei összecsúsztak, a garantált bérminimumon vannak, amire még némi pótlék kerül.

Inforadio.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek