kapubanner for mobile

Szakemberképzés a Lufthansával együttműködve

Gyakran vádolják a szakképzés rendszerét azzal, hogy évekkel lemarad a gazdaság igényeitől. Szerencsére akadnak olyan példák, amelyek a sommás állítást cáfolják, mint például azé a csepeli szakiskoláé, amely magas műszaki képzettségű repülőgépszerelőket és technikusokat nevel, a nemzetközileg rangos német légitársasággal, a Lufthansával szerződve.

A szakember-képzésnek korábban világszerte fontos részét képezték a középfokú technikumok. Nevükhöz igazodva, középfokú műszaki- és gyakorlati ismeretekkel vértezték fel hallgatóikat. A technikusok nem tanultak olyan magasfokú elméleti ismereteket, mint a konstruktív mérnökök, de bőven eleget ahhoz, hogy sikerrel végezzék, irányítsák a tervek megvalósítását.

Budapesten európai hírű volt a röviden Technológiának nevezett középiskola, technikus-képző. Épülete mindmáig ott magasodik a Blaha Lujza tér és a Népszínház utca sarkán. Oda a gyakorlati munka megismerése érdekében csak olyan jelentkezőket vettek fel, akik egy elismert iparosnál, termelővállalatnál egy éven át inasként, majd segédként dolgoztak.

1945 után, a nagyléptékű ipari fejlesztés reményében kiszélesedett a technikus-képzés és az igényekhez igazodva szakosodott. A rendszerváltás után azonban a technikumok - meg az ipari szakmunkásképzők - hálózata sorvadni kezdett. Napjainkra azonban világszerte újra egyértelművé vált, hogy sok területen igenis szükség van technikusokra, ezért a képzésük reneszánszát éli.

Általában vállalati együttműködéssel, amelynek nagyszerű példája a csepeli Kossuth Lajos két-tannyelvű műszaki közép- és szakiskola, valamint a német Lufthansa Technik Budapest Kft. által kötött képzési megállapodás. A középiskola korábban is repülőgépszerelő és műszerész technikusokat és szakmunkásokat képzett. Az elmúlt évtizedben a képzés a hazai repülőintézmények részbeni megszűnése (MHSZ, mezőgazdasági repülők, a tököli gyár stb.) mennyiségében visszaesett, de az oktatás ma már amerikai tanárok közreműködésével angolul is folyik, hiszen az angol a repülés nemzetközi nyelvévé vált. Az oktatásban részt vesz a MALÉV ferihegyi oktatási központja is. Gyakorlati oktatásra pedig a Lufthansához járnak.

A Lufthansa Technik az Aeroplex vállalat ferihegyi telepén tartja karban, javítja és garanciálisan szervizeli az utasszállítókat. A bázist még a MALÉV építtette a közeli KGST országok Tupoljev típusú gépeinek karbantartására. Aztán a Lockheed akart itt javítóbázist létesíteni. Végül egyikükkel sem, helyettük a német vállalattal kötötték meg az együttműködési szerződést, s a Lufthansa azóta is jelentős támogatást nyújt az iskolának. Nem véletlenül, hiszen innen került húsz végzős hallgató az ide települt Lufthansa Technik-hez, s a továbbiakat is tárt karokkal fogadják. A hallgatócsere keretében pedig az itt tanulóknak módjuk van egy-két hétig ausztriai, finnországi és írországi hasonló bázisokon is tanulni. A tanulók pályázhatnak a nemzetközi Tempus és Leonardo programokra is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek